Áradnak a folyók Kelet-Szlovákiában

Kassa |

<p>Kassa megye folyóinak felső és középső folyásán javul a helyzet. Romlik ellenben Dél-Zemplénben, a folyók alsó folyásán.</p>

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet jelentése szerint ma reggel hétkor a Latorcán és a Bodrogon harmadfokú volt az árvízvédelmi készültség, az Ungon és a Laborcon másodfokú. Ugyancsak másodfokú a készültség a Tarca, a Hernád, az Olsava és a Ronyva folyókon. Ezek többségébe Ukrajnából érkezik a víz, de rontja a helyzetet a Tisza is. Ennek magas vízállása nehezíti a Bodrog elfolyását, a Bodrog pedig visszaduzzasztja a kisebb folyókat, patakokat. A gátak közötti területek nagy nyomásnak vannak kitéve, néhol már szivárgást észlelni a gátakon. A helyzet komoly, de még nem annyira, hogy emberéleteket vagy a magántulajdont veszélyeztetné – mondta ma reggel a SITA hírügynökségnek Dušan Mydla, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat szakértője. Szerinte még kb. egy hétig lesz veszélyes a helyzet, javulásra december 20-tól lehet számítani.

„A folyókat és a gátakat napi 24 órán át ellenőrizzük, a készültség és az ellenőrzés valószínűleg az év végéig fog tartani. A gátak és a gátak közötti területek nagy megterhelésnek vannak kitéve, ezt nem vehetjük félvállról” – mondta Dušan Mydla.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?