Április 25-én választás Dunaszerdahelyen is

Dunaszerdahely |

<p>Április 25-én lesznek az időközi önkormányzati választások. Pavol Paška, a parlament elnöke ezt tegnap jelentette be. Dunaszerdahelyen új polgármesterre voksolhat a lakosság. Az alkotmánybíróság novemberi döntése értelmében ugyanis a 2006-ban Pázmány Péter jogellenesen nyerte meg a választásokat.</p>

A belügyminisztérium útmutatása szerint Dunaszerdahelyt a pótválasztásokig Pázmány Péter (mint az előző ciklus polgármestere) vezeti, más jogmagyarázók szerint viszont ez törvényellenes, a várost az alpolgármesternek kellene irányítania.
Dunaszerdahelyen eddig két jelölt jelentette be indulási szándékát. Hájos Zoltán az MKP színeiben száll ringbe, a városi alapszervezet egyhangúlag támogatta őt. „December 12-én döntött a szervezet, hogy én legyek a párt polgármesterjelöltje az időközi választásokon, s elfogadtam a jelölést“ -nyilatkozta lapunknak Hájos Zoltán. Úgy véli, megfelelő az április 25-i időpont, szerinte nem okoz gondot a választási törvény által szabott határidők betartása.
A másik jelölt Antal Ágota. Ő függetlenként már 2006-ban is indult a posztért, s mindössze 76 szavazattal maradt le Pázmány Péter mögött. Antal Ágota fordult az alkotmánybírósághoz a két évvel ezelőtti választások miatt.
„Kötelességemnek érzem indulni, hiszen úgy érzem , felelősséggel tartozom a város polgáraiért“ - nyilatkozta lapunknak Antal Ágota. Ő sem tartja korainak az április 25-i dátumot. „Annak is örültem volna, ha korábbra írta volna ki a házelnök a választásokat, hogy rövidebb legyen a holt időszak a város szempontjából“ - véli a független jelölt.
Pázmány Péter már az alkotmánybírósági döntés után bejelentette, nem kíván újra indulni. (sán, jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?