Andruskó Imre: „Szellemileg és fizikailag is építkezni kell”

A gimnázium korábbi igazgatói közül van-e példaképe?

Száz évvel ezelőtt nevezték ki igazgatónak Gidró Bonifácot. 1939- ig volt igazgató, később tihanyi apát lett. Az ő nagy érdeme az volt, hogy megőrizte az iskola magyar jellegét. Feladatul kapta, hogy ha párhuzamos osztályokat indít, akkor szlovákokat is kell nyitnia. Ezt úgy védte ki, hogy 70-80 diákot szerveztek egy osztályba, így végül nem kellett indítani szlovák évfolyamot. A két világháború között a bencés gimnázium itt, Komáromban, illetve az ipolysági és a beregszászi gimnázium maradt meg csak magyar tannyelvű intézménynek. A korábbi igazgatót, mivel nem akart felesküdni a csehszlovák alkotmányra, elüldözték. Gidró letette az esküt, mivel úgy érezte, hogy nagyon fontos az iskola, annak magyar jellegének megtartása, de próbálta figyelembe venni az akkori törvényeket is. Megnéztem az emlékkönyveket, szerveztek Masaryk-emléknapokat is, de nem ő tartott szónoklatot, hanem valamelyik tanára. Az 1950 utáni időszakból három igazgatót tudok kiemelni. Az első Horváth József, aki 25 évig töltötte be a tisztet. Ő volt az összekötő kapocs a bencés múlt és a jelenlegi állami intézmény között, mert 1942-ben érettségizett e falak között. 1956-ban, mivel a diákok nem voltak hajlandók elítélni a magyar szabadságharcot, leváltották, de 1965- ben újra kinevezték. Utána Keszegh István, majd Ipóth Barnabás vezette a gimnáziumot. Mindhármukkal jóban voltam. Úgy vettem észre, mindegyikük meg tudta tartani az iskola színvonalát, az adott körülmények között kihozták belőle a legtöbbet, s úgy tudtak lavírozni, hogy jóban voltak a hatalommal is.

Két évtizedes igazgatói tapasztalatának melyek a legfontosabb tanulságai?

Egy igazgatónak mindenképpen jóban kell lennie a fenntartóval, mert az két dologban dönt: ezek a diáklétszám és a pénzügyek. Volt olyan döntéshozó 10 évvel ezelőtt, aki csak két osztályt akart nekünk engedélyezni. Nekünk négy osztályunk szokott lenni évfolyamonként, s ha akkor abba belemegyek, most nem 22- 23, hanem csak 12 osztályunk lenne. A 42 fős tanári karunk száma pedig csak 25-öt tenne ki. Szerencsére nemcsak ez az illető döntött erről, hanem a megyei képviselők és az iskolaügyi bizottság is, és sikerült úgy befolyásolni a döntést, hogy megszavazzák a négy osztályt. Mindig is arra törekedtem, tanulva az elődök életpályájából, hogy jóban kell lenni a fenntartóval, különben gondok lehetnek. Az iskola pénzből él, annak pedig a diáklétszám az alapja.

Amikor 20 éve elkezdte az első igazgatói ciklusát, ilyen adottságokkal rendelkező iskola lebegett a szeme előtt, mint a mostani?

Akkoriban zöldfülű voltam, évekbe tellett, míg az ember ebbe beletanult. Megfogalmaztam azt is, hogy egyaránt szeretnénk szellemileg és fizikailag is építkezni. Úgy gondoltam, építsük be a padlásteret, ahol könyvtárat és szaktantermet alakíthatunk ki. Ez az első ciklusomban megvalósult. Utána egy norvégiai projekt segítségével átépítettük a homlokzat előtt levő kis parkot. Itt két nagy tartályban gyűjtjük az esővizet, s azzal öntözünk. Rossz állapotban volt a sportpályánk, és sikerült elérnünk, hogy az egész megújuljon. A szaktantermeket – a fizikumot, kémikumot – és az aulát is felújítottuk. Legutóbb sikerült rendbe tenni az egész épületet. A szellemi építkezés terén szerettem volna erősíteni a magyar–magyar kapcsolatokat. 2004-ben a budapesti Szent István, 2005-ben a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziummal vettük fel a kapcsolatot. Kétévente találkoznak a tanári karok, amit „testvérkedésnekˮ neveznek. Egy-két osztályunk minden évben lement Erdélybe, voltak közös sítúráink, tehát élő a kapcsolat. Fontosnak tartottam azt is, hogy a tantermeinket volt diákjainkról és tanárainkról nevezzük el, hogy a mostani gimnazisták lássák, kik fordultak meg e falak között. Ez egy katolikus gimnázium volt, de 1921- től 1938-ig volt olyan évfolyam, hogy 50%-nál kevesebb volt a katolikus diákok aránya. Ezért is tartom szimpatikusnak Gidró Bonifác tevékenységét. 20-25%-ot tettek ki a zsidó diákok, a többiek pedig reformátusok vagy evangélikusok voltak. A bencés atyák bárkit befogadtak. Gondoskodtak a zsidó hitoktatásról is. Schnitzer Ármin komáromi főrabbi 50 évig szolgált ebben a gimnáziumban. A szellemi építkezés harmadik része pedig az öregdiákszövetség létrehozása volt. Ez megtiszteltetést jelent a számukra, s minden évben arany-, vas-, gyémánt- és rubinmatúrát osztunk ki nekik egy nagyon szép műsor keretében az aulánkban.

Mit szeretne elérni a következő öt évben, illetve mi motiválja még az iskolavezetésben?

A szemem előtt lebeg az épület akadálymentesítése. Ha lenne kerekesszékes diákunk, akkor szeretném, ha tudna bent közlekedni. Egy központi liftre lenne szükség a lépcsőházban, illetve szintenként egy-egy toalettet is át kellene építeni. Emellett rengeteg olyan akciót szervezünk, amikor a volt diákjainkat fogadjuk, s a 70-80 éves embereknek is jól jöhet a lift. Fel kell még újítani az utcai fronton található kerítést, le szeretném térkövezni az udvart, parkolóhelyeket kialakítani és újraaszfaltozni a bevezető utat. Ezenfelül ki kell festeni a lépcsőházat, a folyosókat és a tantermeket, s így az iskolaépület teljesen rendben lesz. S hogy mi motivál? Viszonylag fiatalnak érzem magam, rengeteg tapasztalatom van. Az igazgatói munka csapatmunka is egyben. Van egy 42 fős tantestületünk, mindenkinek megvan a maga belső ellenzéke, van 4-5 kolléga, aki nehezen tud elfogadni, de az abszolút normális, hogy a többség elfogad, mások pedig kevésbé. Egy igazgatónak nem lehet olyan tévhite, hogy mindenki kedvelje és szeresse. Döntéseket kell hozni, ami nem felel meg mindenkinek. A másik ok pedig, hogy szeretem, amit csinálok. Jól érzem magam a diákok között, noha igaz, hogy keveset tanítok. Idén csak egy óra etikám volt, előtte mindig volt kéthárom kémia. Hiányzik a tanítás, mert kedvelem a gyerekeket, és mindig meg tudtam találni velük az alaphangot. Továbbá úgy érzem, hogy megtisztelő feladat, ha az ember az egyik legnagyobb magyar gimnázium igazgatója, s külön öröm, hogy úgy érzem, a szakma elfogadott szakemberként.