Ami a tankönyvekből kimarad

XXI. Széchenyi Napok
FELSŐSZELI |

Az irodalmi és a képzőművészeti pályázatok kiértékelésével szerdán lezárult a Széchenyi Napok a felsőszeli alapiskolában. A több mint két évtizede rendszeresen megszervezett rendezvénysorozat legfőbb célja, hogy olyan dolgokat tanuljanak meg a gyerekek, amelyek nincsenek benne a tankönyvekben.

Huszonegyedik alkalommal szervezték meg a Széchenyi Napokat a felsőszeli alapiskolában, az intézmény névadójáról elnevezett háromnapos rendezvénysorozatot. László Ildikó igazgató elmondta, a programok célja, hogy a gyerekek kimozduljanak a mindennapokból, ne a megszokott órarend szerint tanuljanak, és a betervezett aktivitások révén Széchenyi Istvánhoz kapcsolódó ismeretekhez jussanak. „Több éve tartjuk magunkat ahhoz a rendhez, hogy a Széchenyi Napok egyikére utazást szervezünk, a második nap valamilyen kultúrprogramhoz kötődik, például színházi előadást, koncertet szervezünk a gyerekeknek, a harmadik pedig az előadások és a sport napja. Olyankor úgy indul a nap, hogy az iskola udvarán annyi lépést teszünk meg a gyerekekkel, amilyen évszámot írunk, napközben pedig hat környékbeli iskola focicsapatának meghívásával megszervezzük a Széchenyi kupaversenyt, valamint előadókat hívunk különféle témákban” – fejtette ki. A kirándulós napon idén első alkalommal túrázni vitték a gyerekeket, az alsó tagozatosok a malonyai arborétumot és a kistapolcsányi, Szlovákia legszebb és legnagyobb ménesét látogatták meg, a felső tagozatosok pedig a Zoborra mentek fel. A sportnapon a focitorna mellett volt biciklis akadályverseny, a kisebbek az arborétumban talált, lehullott falevelekből készítettek képeket, továbbá lovakról szóló játékokat játszottak, majd a Bendő zenekar kíséretével, Domján Máté vezetésével táncházon vettek részt. A felső tagozatosoknak egy andalúziai beszámolót, író-olvasó találkozót szerveztek Száraz Pállal, valamint Seres Kiss Csilla tartott bemutatót a gyógynövényekről, és Bognár Attila hegymászó tartott előadást. A Széchenyi Napok egyik napja a kenyérről szólt. A diákok a nemrég átadott alsószeli malomba látogattak, ahol megtekintették a Galántai Honismereti Múzeum állandó kiállítását, majd meghallgatták Écsi Gyöngyi mesemondó előadását A világ kenyere címmel. „A mese után az alsószeli kultúrház udvarán álló kemencékben a gyerekek maguk is kipróbálhatták a kenyérdagasztást és -sütést. A kolléganőkkel előző este bedagasztottuk a tésztát, amiből sós péksüteményt készítettek, megsütötték és meg is kóstolták. Nogely Mónika különféle liszteket és a kenyérkészítés egész folyamatát mutatta be, valamint mesélt nekik a régi időkről, amikor a pékhez hordták az emberek megsüttetni az otthon készült kenyerüket. Tuba Lajos interaktív foglalkozást tartott, melynek során kipróbálhatták a gabona őrlését, valamint az aranymosást. Az utolsó részben a kenyér történetéről szóló előadást hallgatták meg a tanulók az egyiptomi időktől napjainkig. Azóta megtudtuk, hogy a komáromi erődben kenyérmúzeum található, így elhatároztuk, hogy legközelebb meglátogatjuk” – egészítette ki László Ildikó.

A Széchenyi Napokhoz hozzátartozik a szeptemberben meghirdetett irodalmi és képzőművészeti pályázat is, amelyek kiértékelésével ér véget a rendezvénysorozat. Idén több mint 80 tanuló kapott díjat és oklevelet, akik három-három kategóriában adhatták le alkotásaikat. Az értékelésen, ahol az egész iskola részt vett, az igazgató és a többi pedagógus egyetértettek, hogy nagyon értékes, szép munkák születtek az irodalmi és a képzőművészeti versenyen is. Az utóbbiakat az iskola folyosóján állították ki, a fogalmazások némelyikéből pedig a díjátadáson részleteket idéztek. Az irodalmi pályázaton olyan témákból választhattak a versenyzők, amelyekben a környezetükben élő, számukra példaképnek tekinthető felnőtteket, családtagokat mutathatták be, vagy helytörténeti szempontból érdekes témákat, családtagjaik régi történeteit dolgozhatták fel. A képzőművészeti pályázat témái között szerepelt a kenyér útja, a világunk és a szülőföld bemutatása, a szülők mestersége és a gyerekek mesevilága. A Széchenyi Napokat az iskola folyosóján lévő, egykori diákok által készített, Széchenyi Istvánt ábrázoló dombormű és festmények megkoszorúzásával zárták.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?