Amerikai fiatalok próbálnak segíteni a jókai romáknak

Jóka |

<p>Amerikai fiatalok egy csoportja járt a napokban a községben azzal a céllal, hogy meggyőzze a helyi romákat, ha hajlandók tenni érte, változtathatnak az életükön.</p>

A program szorgalmazója Oto Šípoš roma aktivista, aki nem egész két éve költözött Jókára. „Szervezetünk több mint tíz éve foglalkozik a romakérdéssel. Kapcsolatban vagyunk több nemzetközi szervezettel is, egyebek között a Fiatalok küldetéssel (Youth With A Mission) nevű csoporttal, amely a világ számos pontjáról tömöríti a keresztény fiatalokat.

Most a szervezet virgianai tagjai jöttek el hozzánk” – nyilatkozott Oto Šípoš. A fiatalok délelőtt meglátogatták a roma családokat és találkozóra invitálták őket a kultúrházba. A romák először idegenkedve fogadták a látogatókat.

Mark Kering tanár, a csoport vezetője elmondta, a program lényege, hogy a fiatalok megpróbálják meggyőzni a helyieket arról, hogy számukra is van remény, a változást viszont maguknak kell kezdeményezniük. „Fontos lenne, hogy megértsék, milyen lényeges az oktatás, de a legtöbben eleve abban a hitben élnek, hogy semmi nem lesz belőlük. Ezen a felfogáson kell változtatni” – nyilatkozott Alberto Melo, az évek óta Szlovákiában élő brazíliai aktivista.
A délutáni találkozón, amíg a szülőkkel beszélgettek, a gyerekeknek foglalkozásokat, bábelőadást tartottak. Šípoš rendkívül pozitívan értékelte, hogy csaknem teljesen megtelt a kultúráz, és a romák részéről igény mutatkozott a további foglalkozásokra is. Az aktivista azt mondta, bízik abban, hogy sikerül meggyőzni a romákat. A közeljövőben takarítási akciót szerveznek a községben, szeretnék felszámolni az itt-ott kialakult szemétdombokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?