Alázattal a béke érdekében

Pered
Pered/London |

Szarka Tímea Pereden nőtt fel, nagymegyeri középiskolás évei után Amerikában tanult tovább. Kapcsolatba került az Orvosok Határok Nélkül humanitárius szervezettel, amelyhez hamarosan csatlakozott. Első küldetése a Kongói Demokratikus Köztársaságban volt. Azóta számos helyen dolgozott azért, hogy az embereken segítsen. London-ban él, és a Concordis International békeépítő szervezetnél dolgozik. Vele beszélgettünk.

„A Concordis International viszonylag kicsi nonprofit szervezet, amelynek a fő célja a konfliktusmegoldás. Legfőbb módszerünk a helyi megoldások keresése egy adott konfliktus elsimítására. Soha semmilyen problémára nem tudunk kész megoldást importálni, mindig a helyieket kell rávezetni arra, hogy ők maguk találják meg az utat egymáshoz, illetve a megoldást a konfliktusra, hiszen mindig náluk van a megoldás kulcsa. Alapelvünk, hogy magában a konfliktus nem probléma, mert mindig minden élethelyzetben jelen vannak a konfliktusok, akár két ember, családtagok között, kis és nagyobb közösségekben, társadalmi szinten, és maga a konfliktus viszi előbbre a haladást, a fejlődést. A konfliktussal akkor van baj, ha erőszakkal próbálják megoldani. A legdurvább változata, amikor háborúba torkollik. Mi az erőszakot igyekszünk kezelni, vagy jobb esetben megelőzni. A negatív emberi kapcsolatokat próbáljuk pozitívvá formálni” – mondta el a munkája lényegét Szarka Tímea. 

Pásztorok vs. gazdák 
A Concordis International két nagy projektje közül a Közép-afrikai Köztársaságban a pásztorok és a gazdák között dúló konfliktus megoldását menedzseli, ami egyébként más országokra is jellemző. A Száhel-övezet lakói állattenyésztéssel foglalkoznak. „Nagy számban tenyésztenek teheneket, kecskéket és birkákat, egy-egy csorda akár 5–10 ezer jószágból áll. A száraz időszakban elvándorolnak a nedvesebb földterületekre, hogy legeltetni tudják az állataikat. A Közép-afrikai Köztársaság mindig átmeneti zóna volt az állattenyésztők számára, hiszen a környező országokból átjártak az állattenyésztők a csordáikkal. A lázadások és háborúzás után 2012-ben bekövetkezett erőszakos rendszerváltást követően az addig jól működő rendszer, amely szerint a pásztorok fenn tudták tartani a gazdálkodást és a vándorló életmódot, megszűnt. Nem volt többé meghatározott norma arra, milyen úgynevezett folyosókon keresztül közlekedhetnek, hol, milyen iratokkal kell bejelentkezniük, ha átlépik az országhatárt, nincsenek állatorvosi ellenőrzések, amelyek megakadályozhatnák a betegségek behurcolását stb. Az országukra jellemző száraz éghajlat miatt azonban mindenképpen folytatniuk kell a vándorlást, különben elveszítik az egyetlen megélhetési forrásukat. Az ország, ami korábban várta őket, teljesen megváltozott, területének 70 százalékát lázadó fegyveres csapatok őrzik, amelynek tagjaival kell először egyezségre jutniuk, ha belépnek az országba. A korrupció virágzik, a fegyveresek pénzt követelnek a pásztoroktól a belépésért. Ahhoz, hogy tovább tudjanak haladni, kénytelenek fizetni, azonban az állami szerveknek ezek után nem akarják, vagy sok esetben nem is tudják kifizetni a helyi illetéket, ami máris konfliktus forrása” – magyarázta Szarka Tímea. A legnagyobb károkat a tehenek okozzák, hiszen a mezőgazdasági területeken áthaladva letapossák és lelegelik a termést, így ellehetetlenítik a helyi gazdákat. Az is gondot okoz, hogy a termőföld viszonylag rövid idő, nagyjából 3 év után kiég, nem terem jól, ezért a gazdák arrébb költöztetik a mezőgazdasági területeiket, így a folyosók, amelyeken az állattenyésztők korábban közlekedtek, máshová kerülnek. „A Közép-afrikai Köztársaságban nagy területeken termesztenek maniókát. Ez egy gumós növény, amely tíz hónap alatt terem meg. A helyi gazdák nagy részének ez az egyedüli megélhetési forrása. Ha a veteményesekben kárt okoznak a vonuló állatcsordák, családok tucatjai kerülnek olyan helyzetbe, hogy éppen csak meg tudnak élni a termésből, arra már nem marad lehetőségük, hogy eladjanak belőle, és tegyük fel, kifizessék a gyermekeik iskoláztatását. Korábban kártérítési rendszer is működött az országban, 2012 után viszont ez is megszűnt. Jobb híján a gazdák ellopják vagy csapdába ejtik az állatokat, az ugyanis nagy érték. Így alakulnak ki olyan erőszakos konfliktusok, amelyek során több tucat ember hal meg.” Szarka Tímea a Közép-afrikai Köztársaság északi részére és a szomszédos Csádba jár rendszeresen, hogy a pásztorokkal és a hatósággal egyeztessen. „A fegyveresek általában a közvetítő szerepét töltik be a konfliktusokban. Minél nagyobb pénzösszegeket próbálnak kicsikarni a pásztoroktól védelmi pénz gyanánt, de akár egész falvakat égetnek fel egy-egy konfliktus során, hogy félelemben tartsák a lakosokat, illetve, hogy önkényesen helyettesítsék a jelenleg nem létező állami katonaságot. A 2012-es puccs óta az állami rendszerek nem vagy rosszul működnek, nagyon lassan szerveződnek újra” – fejtette ki.

Segítség a gyakorlatban
Az első lépés a béke kiépítésében az, hogy a szervezet tagjai körbejárják az érintett falvak lakosait. „Egész kerületeket jártunk be, hogy kérdőívek segítségével felmérjük a társadalmi összetartás mértékét, hogy megértsük a konfliktusok legmélyebb okait, hogy megtudjuk, milyen szituációval állunk szemben, hogy kiderítsük, hogyan próbálják kezelni a problémákat, a gazdák tudnak-e valamilyen szinten együttműködni a bevonuló pásztorokkal. Nagyon fontos, hogy az érintett felek tudatosítsák, ha nem próbálnak meg együttműködést kialakítani, azzal a saját megélhetésük is veszélybe kerül. Jó esetben ugyanis gazdasági kapcsolat, árucsere van köztük. A másik fontos dolog, amit meg akartunk tudni, hogy kiben bíznak és kiben nem bíznak a gazdák. Vannak települések, ahol a polgármesterre hivatkoztak, máshol a törzs vezetőjére. A következő lépés tehát az volt, hogy kiemeltük ezeket a személyeket, úgynevezett tanácsadó csapatot hoztunk létre belőlük, és találkozót szerveztünk nekik. Ugyanígy jártunk el a pásztorokkal is. A találkozón elmagyaráztuk nekik, mi a célunk. Különböző mediációs, tehát közvetítő technikákat tanítottunk meg nekik, amelyeket alkalmazni tudnak helyi szinten. Nagy hangsúlyt helyeztünk az erőszakmentes kommunikáció elsajátítására. Később a tanácsadó csapattal tartjuk a kapcsolatot, bizonyos időközönként őket keressük fel, hogy egyeztessünk, hogyan tovább, merre lehet továbblépni, melyik az a terület, amelyen még dolgoznunk kell, mi az, ami már jól működik és át lehet ültetni az egész kerületbe. Az ő javaslataik alapján összehozzuk őket a hatóságokkal, és az igényeiket igyekszünk kielégíteni. Például az ő segítségükkel közösen határozzuk meg, mekkora adót fizessenek a pásztorok a határ átlépésekor, hogy mindkét félnek elfogadható legyen. Az ötletek és a megoldások tőlük jönnek, mi elősegítjük a megvalósítást. Több egyezmény született már így a Közép-afrikai Köztársaság és Csád között. Nemcsak helyi szinten oldjuk meg a problémát, hanem feljebb visszük a megoldásokat akár államközi szintre is, illetve elérjük, hogy törvénybe is foglalják azokat. A változás tehát rendszerszinten valósul meg.”

Bizalomépítés alázattal
Szarka Tímea arról is beszélt, hogy egy-egy konfliktus hatására annyira elveszik az egymás iránti bizalom az emberek között, hogy általában az akadályozza meg, hogy megszülessen a megoldás. „Egy háború során az emberek rendkívül sokáig tartják magukban a fájdalmakat, a sérelmeiket szinte képtelenek feldolgozni. A bántások annyira mélyen vannak, hogy nem képesek felülkerekedni rajtuk és megszólítani a másik embert, hogy legalább elinduljon valamilyen párbeszéd közöttük. Egy pártatlan kívülálló azért tud nagyon sokat tenni ilyen esetben, mert neki biztos, hogy semmi köze nem volt a konfliktus kialakulásához, így benne megbíznak a harcban álló felek. Mindig hangsúlyozzuk, hogy számunkra semmilyen haszna nem lesz annak, ha ők megbékélnek egymással és elkezdenek együttműködni, ez csupán az ő hasznukat szolgálja. Igyekszünk megértetni velük, hogy ha a társadalomban jó az együttműködés, akkor sokkal ellenállóbb lesz a külső hatásokkal szemben. Megtanulják, hogy ha bármilyen probléma adódik, együtt meg tudják oldani ahelyett, hogy egymás ellen harcolnának.” Szarka Tímea szerint a bizalmat leginkább a nagyon szerény és alázatos hozzáállással lehet kiépíteni. „Tanultam különböző kommunikációs-mediátori technikákat. Szervezetünk tagjait képzik erre, de mégis nekünk kell rendkívül szerényen viselkednünk, ha bárhol megjelenünk. Sosem léphetünk be sehová azzal, hogy majd mi megmondjuk, hogyan kellene viselkedniük az ott élőknek egymással, mert az máris bizalmatlanságot eredményezne. Azt kell közvetítenünk feléjük, hogy náluk van a kulcs a megoldásra, mi csak segíteni szeretnénk megtalálni azt. Nagyon nagy a szükség ezekben a falvakban, így nagyon sok a külföldi humanitárius szervezet is az országban, mi egy vagyunk a sok közül. A mi feladatunk a konfliktuskezelés, a béketeremtés, míg más szervezetek az egészségügyi vagy az oktatásügyi problémákra próbálnak megoldást találni. Mivel sajnos nagyon régóta szenvednek az emberek az erőszakos konfliktusoktól, ezért általában örömmel fogadnak minket.” Szarka Tímea elárulta, vannak helyzetek, amikor előnyt, máskor hátrányt jelent a bőrszíne. „Tudatában vagyok annak, hogy mások milyennek látnak engem. Én vagyok az egyedüli fehér bőrű a szervezetnél, a kollégáim nem európaiak. Viszont annak is tudatában vagyok, hogy a cselekedeteimnek milyen hatása lehet. Óriási önkontrollra és öntudatra van szükségem, amikor tárgyalok az emberekkel, mert ugyanolyan fontos a helyi gazda, mint a megyeelnök válasza, mindegyiküket ugyanolyan figyelmesen és megértéssel kell meghallgatnom.” A pásztorokkal kapcsolatban Szarka Tímea elmondta, nagy megtiszteltetésnek vették, hogy egy európai ember Londonból elutazott hozzájuk és 14 kilométert gyalogolt a semmi közepén, hogy eljusson a szálláshelyükre azért, hogy meghallgassa a problémáikat és megpróbáljon segíteni nekik. „Ilyenkor általában odasereglik az egész tábor, komoly vendégséget tartanak. Mindig először a törzs vezetőjétől kell engedélyt kérni, hogy beszélhessünk a törzs többi tagjával, a hierarchiát szigorúan betartják. Később már általában azt is megengedik, hogy lefényképezzük őket.

A béke mint kihívás
„Nagyon érdekel, mitől működik egy társadalom, mitől van az, hogy úgymond megszakadnak a szálak az emberek között, és mi az, ami hozzásegít ahhoz, hogy újra összeköthessük ezeket a szálakat. Továbbá az is érdekel, mi az, ami az egyik helyen működik, és miért nem működik máshol. Egy-egy beavatkozás során szinte az emberek lelkébe is bele kell látnunk. Az erőszakos konfliktusok hátterében történelmi, politikai okok állnak, amelyek mind összefüggésben állnak egymással. A béketeremtés még mindig nagyon kezdeti fázisban van a világ bármely pontján. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének ugyancsak az egyik küldetése a béketeremtés, de mivel nemzetközi szabályok alapján működő szervezetről van szó, sokkal nehézkesebb megvalósítani ezeket a célokat, mint egy olyan, kormánytól független kis szervezetnek, mint a miénk. Mi a küldetéseink során szó szerint a helyiekkel élünk együtt, odaköltözünk hozzájuk. Számomra óriási megtiszteltetés, hogy befogadnak, hogy része lehetek az életüknek, hogy elfogadják, amit mondok, és megtisztelnek a bizalmukkal. A béke nagyon bonyolult fogalom. Nagy kihívás számomra felfedezni, kinek mit jelent és hogyan lehet elősegíteni.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?