Zelenszkij Londonban megkapta a Nyugat támogatását – Szlovákia és Magyarország nélkül

london

Két nappal azután, hogy Volodimir Zelenszkij washingtoni egyezetetése katasztrofális eredménnyel zárult, az ukrán államfő már Londonban tárgyalt a nyugati és európai szövetségesekkel, és ígéreteket is kapott tőlük. A volt kelet-európai országok közül ott volt az aktív Lengyelország mellett Csehország és Románia is, Szlovákia és Magyarország viszont nem kapott meghívót.

A Keith Starmer brit kormányfő által koordinált találkozón összesen tizenhat ország képviselői vettek részt, köztük Európán kívüli államok is. A találkozó után elmondható, hogy egy széleskörű koalíció deklarálta támogatását Ukrajnának, bár leginkább egyelőre csak szavakban. Az „tettrekészek koalíciójából” (coalition of the willing) Szlovákia és Magyarország kimaradt és nincs is sok jele annak, hogy a két ország csatlakozni szándékozna a formálódó szövetséghez.

A megbeszélésen részt vevő tizenhat ország nem mutat teljes átfedést az uniós vagy a NATO-tagállamokkal: Magyarországon és Szlovákián túl például Portugália, Belgium, Ausztria sem jelent meg az összejövetelen, a megbeszélés céljaival egyetértő balkáni államok online jelentkeztek be.

A nyugat-európai államokon túl azonban Kanada és külügyminiszteri szinten Törökország is képviseltette magát, ahogy Mark Rutte NATO-főtitkár és az Európai Unió két legmagasabb szintű képviselője, Ursula von der Leyen főbiztos, valamint António Costa, az Európai Tanács vezetője is megjelent az értekezleten. A lépés jelezheti, hogy az ukránok mögé álló államok a hagyományos két szervezeten túlnyúló struktúrában képzelik el Kijev támogatását.

Európai béketerv készül

A találkozón részt vevő felek megegyeztek abban, hogy folytatják az Ukrajnának szánt hadianyagok szállítását és egy alternatív béketervvel állnak elő, melynek kidolgozásában Kijev mellett Nagy-Britannia és Franciaország is részt vesznek. 

Az első lépésben egy hónapig tartó részleges fegyverszünetet léptetnének érvénybe, amely magába foglalná a légi, a tengeri és az energetikai infrastruktúra ellen zajló támadások kölcsönös beszüntetését.

A nyugati országok szintén jelezték a hadi kiadásaik növelését, GDP-arányosan 3,5 százalék fölé emelkedhet több ország védelmi büdzséje is. A britek a GDP-arányos 2,5 százalékos emelésre tettek ígéretet, ugyanakkor 2,2 milliárd fontos hitelt és 1,6 milliárd fontos exporttámogatást is kilátásba helyeztek, amiből többek között légvédelmi rakétákat biztosítanak a keleti országnak. A résztvevő felek a későbbiekben is koordinálják az aktivitásaikat, ugyanakkor szorgalmazták, hogy Ukrajna rendezze a viszonyát az Egyesült Államokkal.

Meghívást sem kaptunk Londonba

Szlovákia és Magyarország nem kapott meghívást az eseményre, ami valószínűleg annak tudható be, hogy a két ország nem azonosul a résztvevők céljaival. Orbán Viktor magyar kormányfő a facebookon kommentálta a fejleményeket, az értelmezése szerint az európai vezetők „úgy döntöttek, hogy nem békére, hanem háborúra van szükség”, ami rossz, hibás és veszélyes lépés. Orbán szerint Magyarország továbbra is békepártinak számít. A londoni találkozóról azonban több uniós tagállam is hiányzott, nem voltak ott sem Portugália, sem Ausztria képviselői. A keleti tagállamok közül jelen volt a nagyon aktív lengyelek mellett Csehország kormányfője és Románia államfője is.  

Robert Fico szlovák miniszterelnök egyelőre nem értékelte az eseményeket, de a korábbi, hasonló tárgyú egyeztetéseket szintén a harcias országok „haditanácsként" jellemezte, ahol „Szlovákiának nincs mit keresnie.” A két ország - nem egyetlenként - várhatóan az uniós, vagy NATO-szintű aktivitásokat is blokkolná, ezért lehet szükség az ukrán támogatás keretének megváltoztatására. Fico még csak Zelenszkij pénteki, washingtoni tárgyalásait kommentálta. Kijelentette, hogy Ukrajna nem számíthat Szlovákiától sem pénzügyi, sem katonai segítségre. A csütörtöki rendkívüli uniós csúcs kapcsán vétóval fenyegetett, a zárüyilatkozatba javasolni fogja az "azonnali tűzszünetet", tekintet nélkül arra, hogy mikor születhet meg a végleges békekötés, elismeri ugyanakkor, hogy ezt "Zelenszkij és az EU túlnyomó többsége elutasítja". Követeli, hogy a zárónyilatkozat követelje Ukrajnától az orosz gáz trantitjának újraindítását. 

Ha a csúcstalálkozón nem tartják tiszteletben, hogy vannak más vélemények is, mint a háború folytatása, akkor nem biztos, hogy csütörtökön az Európai Tanács képes lesz zárónyilatkozatot elfogadni Ukrajna kapcsán

 - fenyegette meg vétóval a tanácsot Fico.  

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?