„Akadályozzák a falu szocializmusra való áttérését”

A Nemzeti Emlékezet Intézetének (Ústav pamäti národa, ÚPN) pozsonyi levéltárában számos olyan irat vár még feldolgozásra, amely a szlovákiai magyar nyelvterületre vonatkozik – de persze nemcsak azokra. Bőven van még munka az iratanyaggal a teljes országterület tekintetében is, ahogy erre Bukovszky László nemrég emlékeztetett a „Budaj-ügy” kapcsán.

A kor súlya

Ha valaki találomra előveszi az Új Szó, a Szabad Földműves vagy más korabeli lapok példányait, első kézből győződhet meg arról, milyen légkört igyekezett fenntartani az országban a Csehszlovák Kommunista Párt. A fáradhatatlan munkaerővel és -kedvvel dolgozó, állandóan mosolygó, az „új világban” lelkesen bízó falusiak vetették bele magukat a mezei munkákba. Az idillt helyben csak az olyan kétes alakok zavarják meg, mint a „zsírosparasztok” és a „kulákok”.

Az erőltetett iparosítás vagy a mezőgazdaság kollektivizálása az állampárt elsőrendű céljai közé tartoztak. Ezek elérése érdekében pedig hajlandóak voltak bevetni szinte minden eszközt, ami csak a rendelkezésükre állt. Jan Pešek, a korszak avatott történészének kutatásaiból jól tudjuk, hogy például a kollektivizáció 1953-as válságakor a helyi bizalmasoktól és besúgóktól kezdve a titkosszolgálaton és a rendőrségen át az államvezetés legfelsőbb köreiig gyakorlatilag a teljes hatalmi apparátus a „helyzet megmentésén” dolgozott. Érdemes tehát megnézni, hogy egy-egy adott időszakban ezek a folyamatok hogyan zajlottak le pontosan, s ki hogyan vett részt bennük.

Egy szolgálati könyv

Az ÚPN levéltárában számos, a Nemzetbiztonsági Testület (Zbor národnej bezpečnosti, ZNB) működéséről szóló iratcsoport található. Az állambiztonság (ŠtB) dokumentumai mellett a korabeli rendőrség (Verejná bezpečnosť, VB) különböző iratai is kikérhetőek. Ilyen az a szlovák nyelvű rendőrségi szolgálati könyv (Staničná služobná kniha) is, amely a rendőrök kiszállásait rögzítette 1950 nyara és 1953 vége között az egykori Párkányi járás területén. A könyv által lefedett időszakra esik a (cseh)szlovákiai vidéki közösségeket, köztük a magyar kisebbséget, annak nagy- és középparaszti rétegeit szétziláló kollektivizáció első hulláma.

Mivel a Fórum Kisebbségkutató Intézetben, annak Etnológiai Központjában végzett kutatásaim során Párkány környékének 1950 körüli történetét már korábban is vizsgáltam, ezért a Kisebbségi Kulturális Alap és a Szlovák Kutatás- és Fejlesztéstámogató Ügynökség (A szlovákiai magyar társadalom változásai az utóbbi 100 évben, különös tekintettel a mindennapi kultúrára című APVV-20-0336 projekt) támogatásával zajló vizsgálatok során maradtam e Duna menti kisvárosnál és környékénél. Így került a kezembe az a szolgálati könyv, amely első pillantásra nem volt több egy sima nyilvántartási dokumentumnál. Úgy tűnt, legfeljebb szűkszavú forrásként értelmezhető, ám mint kiderült, ennél jóval többről is szólhat. Három és fél év alatt sok száz bejegyzés szerepel benne arról, hogy a párkányi rendőrök hova és milyen célból szálltak ki a járás falvaiba. Ezeket rendszerezve időként meglepően jól rá lehet tapintani a hatalom „pulzusára”.

Ahogy a hatalom kívánja

Rendőrségi nyilvántartásról lévén szó, természetesen sok olyan adminisztratív jellegű ellenőrzésről, ill. közrendi bűncselekményről van szó a könyvben, amellyel a mindenkori rendőri szervek magától értetődő módon foglalkoznak. Ám kissé más a helyzet, ha rájövünk, mennyire fontosak voltak számukra ekkoriban a mezőgazdasági „kérdések”. Ma már aligha száll ki egy rendőrjárőr Köbölkútra azért, mert valaki (állítólag) nem végez termelőtevékenységet a birtokán. 1951 augusztusának elején márpedig pont emiatt kopogtattak egy „zsírosparaszt” házaspár ajtaján – akik valószínűleg a község leggazdagabb családjaihoz tartoztak. Azzal gyanúsították őket, hogy „szabotálták az egységes gazdasági tervet”, s noha óriási földjük volt, nem termesztettek rajta terményt, s állatot se tartottak rajta. „Akadályozzák ezzel a falu szocializmusra való áttérését” – írta az intézkedő rendőrtiszt. A férfit letartóztatták, a feleség azonban magas kora ellenére otthon maradhatott.

Az esetek többségében csak annyit tudunk, amennyi az átlagosan néhány mondatnyi bejegyzésekből kiderül. Az idők során sok vonatkozó irat (beleértve a nyomozásiakat és bíróságaikat) elveszett, tehát számos történésnek csak ebben a szolgálati könyvben találhatjuk írásos nyomát.

Az ellenállás nyomai?

Ami a párttagokat illeti, a VB érthető módon különös figyelemben részesítette a személyi biztonságukat. Erre az ország sok részén rákényszerültek, hiszen a beszolgáltatások és a kollektivizáció miatt lázongó falusiak néhol igyekeztek bosszút állni a kommunista párt emberein. Garamkövesden például azért intézkedtek 1951 júliusában, mert a learatott gabona lángra kapott apárt helyi elnökének udvarában 1500 koronás kárt okozva. A nyomozás végeredményéről semmit nem tudunk, de ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek. Akár véletlen balesetről is szó lehetett, ám a hasonló eseteket mindig kitüntetett figyelemmel kezelték.

Az ellenállás formáinak más típusai is lehettek, hiszen 1950 nyarán Köbölkúton a gazdák által beszolgáltatott cséplőgépek közül több meghibásodott. Egyvalaki követett el szabotázst? Vagy a gazdák „hekkelték meg” előre a szerkezeteket? Netán szerencsétlen véletlenről volt szó? Nem tudni, s a bejegyzések szerint a rendőrség sem tudott az ügy végére járni – vagyis lehetett totális az államhatalom, ettől még megeshetett, hogy csak a sötétben tapogatózott.

Gyanús hozamok és betakarítások

Némely esetekben egészen jól kirajzolódik a hatalom frusztráltsága. Ezt egyszerre okozta a tervgazdaság jelentette merevség, valamint az állandó gyanakvási kényszer. 1950. július 17-én például valóságos delegáció járta körbe Garamkövesd, Kéménd, Garampáld és Kicsind községeket. A három rendőrtiszt mellé csatlakozott Ján Sedláček is, a Járási Nemzeti Bizottság elnöke egy mezőgazdasági szakemberrel. Az ok a cséplési folyamat és gabona lemérésének ellenőrzése volt. Sedláček egyenesen azt az utasítást adta ki, hogy a cséplésnek minél hamarabb be kell fejeződnie. A gabonamérésre különösen ügyeltek, ugyanis más bejegyzésekből is látszik, hogy a hatalom mélységes gyanakvással szemlélte, hol és milyen körülmények között veszik számba a gazdák a terményt. Szűkszavú beszámolók ide vagy oda, a teljesítménykényszer és a főleg a gazdákkal szembeni bizalmatlanság állandó feszültségben tartotta a sztálinista államhatalom képviselőit. Utólag tudjuk, hogy egyes időszakokban és területeken a rossz időjárási viszonyok miatt volt gyenge a termés. A bejegyzések szerint azonban vélhetően ezekben az esetekben is rendőrök firtatták az okokat. Ez történhetett a zselízi állami birtokon is 1951 nyarán, ahova lévai utasításra szálltak ki a párkányi rendőrök gyakorlatilag azért, hogy közelebbről viszgálják meg a haszonnövények helyzetét.

A könyv teljes anyagának pontos, kvantitítív alapú rendszerezése folyamatban van. Az érdeklődők a tanulmánnyá bővített változatot elolvashatják majd a Fórum Társadalomtudományi Szemle idei évfolyamában.