Ágyhoz kötöztek egy 79 éves nőt egy szlovákiai kórházban

Ágyhoz kötöztek egy 79 éves nőt egy szlovákiai kórházban
Malacka |

Inkább meghalok, minthogy visszamenjek” – mondta a páciens.

Žofia kórházba került, miután a család arra gyanakodott, hogy agyvérzése van. A kórházi kezelésről pozitív véleménye volt: „Valóban, a kezelés jó volt egészen a szerda és csütörtök közötti állapotig” – mondta. Ekkor ugyanis a 79 éves nő szerint a személyzet nem megfelelő módon kezdett viselkedni vele.

A helyzet akkor eszkalálódott, amikor a nő vécére akart menni. „Elalvás előtt ki kellett mennem a vécére, szóval ki is mentem. A nővér azonban elkezdett kiabálni velem, hogy mit keresek ott. Ezután visszamentem a szobába” – panaszkodott a páciens.

A betegnek azonban ismét meg kellett látogatnia a mellékhelyiséget, a személyzet pedig visszavonszolta a szobába. „Lefektettek, megkötöztek. Nem tudom, nem tudom megmagyarázni, miért. Olyan érzés volt, mintha zavarnám őket“ – mondta Žofia. A család szerint másnap hazaengedték a kórházból. A testén több zúzódás is volt.

A noviny.sk felkereste a kórházat az ügyben. Az intézmény szerint meg kellett akadályozniuk a beteget az esetleges önkárosítástól és a kórházból való megszökéstől.

„Az incidenst megelőzően a nővér és az orvos is szóban figyelmeztette a beteget. Ezt követően azonban elkerülhetetlenül hosszú ideig, körülbelül 4 óráig mozgásképtelenné kellett tenni. Ez azonban egy olyan intézkedés, amelynek elsődleges célja a páciens egészségének védelme, valamint az önkárosítás vagy a szökés megelőzése“ – közölte a kórház.

Az elbocsátási jelentés ajánlásában olvashatók, hogy a betegnek ambuláns pszichiátriai vizsgálatot tanácsolnak a demencia kezelésére. A család szerint azonban a nyugdíjasnak nincs pszichés problémája.

(noviny.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?