Ablakcsere és hídfelújítás a megyében

Galánta/DunatőkésTöbb tízezer eurót különített el Nagyszombat megye költségvetéséből a Galántai és a Dunaszerdahelyi járás projektjeinek kivitelezésére.

Galánta/Dunatőkés

Több tízezer eurót különített el Nagyszombat megye költségvetéséből a Galántai és a Dunaszerdahelyi járás projektjeinek kivitelezésére. Galántán a gimnázium ablakait cserélték ki, Dunatőkésen felújítják a hidat.

„A napokban megkezdődött a galántai Kodály Zoltán Gimnázium épületének ablakcseréje” – nyilatkozta lapunkat Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke. A beruházás hetvenezer euró, Nagyszombat megye támogatásával valósul meg. A gimnáziumban korábban már felújították a tetőt, a megye 62 ezer euróval támogatta a projektet. „Mindkét felújítás jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az 1970-ben épült iskola megfeleljen a kor elvárásainak” – tette hozzá az alelnök. Megyei költségvetésből újítja fel a nagyszombati karbantartó vállalat a dunatőkési hidat, 83 ezer euróból. Ezekben a hetekben hasonló munkálatokat végeznek a bősi, a hodosi az amadékarcsai és az egyházkarcsai hídon. Novemberben több megyei fenntartású utat is felújítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?