A zebrán gázoltak el egy nagymamát és két unokáját Nagymegyeren (FOTÓK)

A zebrán gázoltak el egy nagymamát és két unokáját Nagymegyeren

A gyalogátkelőn ütött el egy nagymamát és két unokáját egy Hyundai i30 típusú személygépkocsi csütörtökön kora reggel a Dunaszerdahelyi járásban, Nagymegyeren. Az autót egy 48 éves nő vezette. A balesetben megsérült az 57 éves nő és egy nyolcéves kisfiú – tájékoztatott Zlatica Antalová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

„A mentők a helyszínen ellátták, majd a dunaszerdahelyi kórházba szállították a sérülteket. A másik, ötéves kisfiú nem sérült meg. Sem a sofőr, de a gyalogos nem fogyasztott alkoholt. A baleset pontos okait és körülményeit vizsgálja a rendőrség” – mondta a szóvivő.

A rendőrség arra figyelmezteti a járművezetőket, hogy az ilyen rossz időjárási körülmények között fokozott figyelemmel közlekedjenek a gyalogátkelőhelyek közelében. „A gyalogosoknak azt tanácsoljuk, hogy mielőtt lelépnének a járdáról, nézzenek körül, és győződjenek meg arról, hogy a járművezetők látják őket” – tette hozzá Antalova.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?