A vonzó helyekre hívják fel a látogatók figyelmét

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSNyitra. Ötödik alkalommal hirdeti meg a Nyitra megye legkedveltebb turisztikai attrakciója versenyt az Eps Ügynökség.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Nyitra. Ötödik alkalommal hirdeti meg a Nyitra megye legkedveltebb turisztikai attrakciója versenyt az Eps Ügynökség. Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az idegenforgalmi szempontból érdekes, vonzó helyekre, természeti és kulturális látványosságokra, amelyek a megyébe csalogathatják a látogatókat.

„Évente 12–15 nevezés érkezik, ezekre szavazhatnak aztán a lakosok – mondta lapunknak Daniel Balko, az ügynökség igazgatója. – Az induláskor mi magunk szólítottuk meg az önkormányzatokat, vállalkozókat, fenntartókat. Vannak helyszínek, amelyek minden évben bekapcsolódnak, mások még egyszer sem. Sajnos ez utóbbi kategóriába tartozik Komárom is, pedig az erődrendszer, vagy az Európa udvar olyan látványosságnak számít, amelyekre érdemes lenne minél szélesebb körben felhívni a potenciális látogatók figyelmét. De a Komáromi járásból a gútai vízimalmot is említhetném, amelyet szintén nem neveztek még. Pozitív példa lehet ugyanakkor az ürményi (Mormírovce) kastély, a kistapolcsányi (Topolčianky) vár, a nyitrai botanikus kert, a pati Wellness, vagy a párkányi Vadas fürdő, amelyek rendszeresen részt vesznek a versenyben; e két utóbbi mindig dobogós helyen, illetve az élen végez.”

A jelentkezéseket április derekáig fogadják, a szavazás pedig májusban Nyitrán, a Szvatopluk téren a nyári turistaszezon hivatalos megnyitójaként számon tartott rendezvénnyel kezdődik. Itt nagyméretű plakátokon mutatják be a benevezett helyszíneket, építményeket, a verseny ideje alatt különböző internetes fórumokon, sajtótermékekben propagálják azokat, és egyes bevásárlóközpontokban is elhelyezik a plakátokat. A szavazás hét hétig tart és a nyitrai Cirill-Metód ünnepségsorozat idején zárul. „Tapasztalatunk szerint e verseny propagálása e két tömegrendezvény ideje alatt szintén hozzájárul ahhoz, hogy minél több emberhez eljuttassuk az információkat és népszerűsítsük meglévő értékeinket – mutatott rá Daniel Balko. – A nevezési díj mindössze 100 euró, ezt az összeget a plakátok és tájékoztató anyagok készítésére fordítjuk.” Az igazgató bízik benne, hogy a már visszatérő helyszínek, látványosságok mellett idén újabbak is neveznek a versenybe. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?