A vizsgálatok szerint nincsenek túlszaporodva a medvék Szlovákiában

A moszkvai állatkert medvéit is érinti az embargó

A vizsgálatok szerint nincsnek túlszaporodva a medvék Szlovákiában. A Nyugat-Kárpátok medveállományát 1056 példányra becsülik.

Ez egy előzetes DNS-vizsgálatból derült ki, amely során az Állami Természetvédelmi Hivatal (ŠOP) a prágai Károly Egyetem Természettudományi Karának független szakértőivel több mint 2000 mintát vizsgált ki. A minták medveszőrt és -ürüléket tartalmaztak.

„A tanulmány első eredményei alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a korábbi genetikai alapú számláláshoz képest a barna medve állományában lényeges populációnövekedést nem tapasztalhatunk” – tájékoztatott a ŠOP. Egyúttal közölte: a lehetséges statisztikai eltérést is figyelembe véve az egyedek tényleges száma 1012 és 1275 közé tehető.

Az ŠOP szerint a genetikai alapon szerzett becslések összhangban vannak a megfigyelésekkel. A védett területeken történő közvetlen megfigyelések során nem regisztráltak növekedést, kivéve lokális szinten, ami az élelemszerzéssel kapcsolatos változásokra vezethető vissza.

Dušan Karaska, az ŠOP vezérigazgatója megjegyezte, hogy bár a medvék létszáma nem változott jelentősen, fontos szerepet kapnak a megváltozott körülmények. „Nem a medvék száma változott meg, hanem a viselkedésük. Be nem biztosított konténerek, csalétkek, kukoricatermesztés a hegyekhez közeli vidékeken, a városok kiterjesztése a természetközeli területekre, ez mind ahhoz vezet, hogy a medvék egyre közelebb kerülnek a településekhez, és így elveszítik az emberekkel szembeni félénkségüket” – állapította meg Karaska. Hozzátette: ezek a körülmények növelik az ember és a medve találkozásának esélyét.

A tudományos munkák eredményei rendszerint csak a tudományos folyóiratban való publikálásukat követően kerülnek a sajtó elé. A szlovákiai helyzetre való tekintettel azonban a cseh tudósok kivételt tettek, és már most tájékoztatták a nyilvánosságot – közölte Pavel Hulva, a prágai Károly Egyetem zoológia tanszékének munkatársa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?