A vártnál alacsonyabb lehet a kiesés Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Kevesebb pénz hiányozhat a városkasszából a koronavírus-járvány miatt, mint amire korábban számított a város vezetése. Jelenleg leginkább a részadókból származó bevétellel számolhatnak.

Hájos Zoltán Dunaszerdahely polgármestere elmondta, hogy míg a koronaválság elején 27-30 százalékos gazdasági kiesést jelzett az önkormányzatoknak a pénzügyminisztérium, ezt később 7-8 százalékra módosították.

„Az önkormányzatoknak a folyó kiadások befizetése okoz gondot, ugyanis az erre szóló fedezet, vagyis az ingatlanadó, illetve a szemétdíj még nem érkezett meg a város számlájára. Most csak a normatív támogatással számolhatunk“ - közölte a polgármester

utalva arra is, hogy a válsághelyzet miatt a vállalkozók, illetve a lakosok is nehéz helyzetben vannak. Szlovákiában áprilisban léptek életbe a szigorúbb korlátozások, Hájos Zoltán szerint ez majd a beérkező havi bevételen is meglátszik, nagyobb kiesésre számítanak, mint márciusban. A város alkalmazottainak bérére is hatással van a válság. A polgármestertől megtudtuk, hogy igyekeztek megtartani az állományt, ugyanis nem tudni, mikor indulhatnak újra az óvodák, és a napközi otthonok. A pedagógusok a bérük 80, a nem pedagógiai alkalmazottak pedig 60 százalékát kapják meg, munkaidejüket is a felére csökkentették. A város többi alkalmazottja, a polgármester, és az alpolgármesterek is csökkentett munkaidőben dolgoznak és 20 százalékkal kevesebb fizetést vihetnek haza.

 

A nehéz helyzet ellenére nem maradnak el teljesen a tervezett beruházások. A polgármester azt ígéri, hogy a Nagyabonyi út – Czibók utca – Kertész utca kereszteződésében a idén már megépül a tervezett körforgalom, és a városi óvodák játszótéri elemeit is kicserélik. A körforgalom megépítésére korábban közel 460 ezer eurót különített el a város, és Nagyszombat megye is támogatja a beruházást, 250 ezer euróval járul hozzá az átépítés költségeihez. A forgalmas csomópontban letérősávokkal kiegészített körforgalmat építenének járdával, kerékpárúttal, közvilágítással. „Azt terveztük, hogy idén több beruházást is megvalósítunk, de egyelőre nem tudni, hogyan érkezik forrás a központi költségvetésből. Ha megállapodik a havi bevételek összege, akkor kiderül, mint sikerül megoldani. A pénzügyminisztérium ugyan lehetővé tette, hogy a fejlesztésekre lekülönített pénzt felhasználjuk a folyó kiadások térítésére, de nem szeretnénk így fizetni” - nyilatkozta a város vezetője. Az önkormányzat következő ülésén is terítéken lesz a költségvetés módosítása, a kiadási részt aktualizálnák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?