A városközpontból a Rákóczi utcába költözött a szabadidőközpont

Párkány |

<p>Több évig tartó huzavona után eldőlt: a párkányi szabadidőközpont szeptembertől új helyen, méltó körülmények között folytatja tevékenységét. Az egykori zsinagóga épületéből az üresen álló Rákóczi utcai iskolaépületbe költözött az intézmény, amely idén közel 250 gyereknek biztosított értelmes és hasznos szórakozást.</p>

A szakkörök, táborok és egyéb szabadidős tevékenységek mellett különféle versenyek és fesztiválok szervezésében is kiveszik részüket. „A Sportolimpia és a Megatánc nagyon közkedvelt rendezvény lett. A Mazsorett Fesztivál mellett évente megrendezzük a Duna menti Folklórfesztivált is. Versenyeinkbe és különféle akcióinkba bekapcsolódnak az óvodák és az iskolák is. Nagyon örülünk, hogy szeptembertől méltó körülmények között, több ember befogadására alkalmas épületben folytathatjuk tevékenységünket” – mondta Hégli Gyula, a szabadidőközpont igazgatója.

Az intézménynek negyvenhárom éven keresztül a város központjában álló egykori zsinagóga épülete adott otthont, amelynek állaga és műszaki állapota az eltelt évtizedek alatt nagyon leromlott. Falai nedvesek, több helyen málló vakolat és vastag repedések csúfítják. Az elektromos hálózat és a fűtésrendszer is felújításra szorul. Az elmúlt években történtek kisebb-nagyobb javítások, de az épület egyes részei így is balesetveszélyesek voltak. Az önkormányzat 2007-ben kezdett komolyabban foglalkozni az intézmény átköltöztetésének tervével. Már akkor felmerült az az ötlet, hogy a szabadidőközpontot a Rákóczi utcában üresen álló iskolaépületbe helyezik át. Ez a terv azonban meghiúsult, mivel jelentkezett egy alapítvány, amely jelezte: szeretné megvásárolni az ingatlant. A Fénysugár Egészségvédő Alapítvány három évig bérelte az ingatlant, majd úgy döntött, mégsem veszi meg. Az ingatlan a város tulajdonában maradt. Az üresen álló épülettel kapcsolatban az elmúl fél évben több illetéktelen behatolásról és rongálásról lehetett hallani.

„A hurcolkodás nem befolyásolta a nyárra tervezett tevékenységeket. Négy napközis táborunk mellett volt egy nyelvi és egy tánctáborunk is. Napközis táborainkat 15-20 gyerek látogatta. Voltak, akik csak egy-egy hétre jöttek, de akadtak olyanok is, akik az egész júliust itt töltötték” – mondta Nagy Márta, a szabadidőközpont munkatársa.

Szeptember 15-től meghosszabbított nyitva tartással, a szakkörök és a szokásos tevékenységek mellett több újdonsággal várják a gyerekeket és a fiatalokat. „Az érdeklődők egy kártya kiváltásával szabadon látogathatják a különféle klubokat. A hozzánk járó gyerekek nagy része alapiskolás. Bízom benne, hogy szakköreink és klubjaink felkeltik a nagyobb gyerekek figyelmét is. A meghosszabbított nyitva tartással főleg nekik akarunk kedvezni. Tanítási napokon 18 helyett 20 óráig várjuk az érdeklődőket. Szeptembertől szombatonként is nyitva tartunk, és természetesen az iskolai szünetekben is várjuk a gyerekeket” – mondta az igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?