A város tulajdonában lévő cégek elszámoltak. Kivéve a termálfürdőt.
A Thermal Corvinus beszámolójával még mindig nem készültek el
![A város tulajdonában lévő cégek elszámoltak. Kivéve a termálfürdőt (a szerző felvétele)](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/20220706_172949.jpg.jpg?itok=N_bAX4Uq)
Rendhagyó módon, egy héttel később, július 6-án 5 órára újabb testületi ülést hívott össze Nagymegyer polgármestere Holényi Gergő a Kultúrház nagytermébe, melynek helyszíne ezúttal nem módosult. A múlt heti rendőrségi jelenléttel és a testület áthelyezésével kezdődő ülés több kérdést is nyitva hagyott, ezért volt szükség egy újabb összehívására.
Késve kezdődött a rendes képviselő-testületi ülés Nagymegyeren, negyed óra kellett mire annyi képviselő megérkezett, amennyivel már határozatképesen szavazhattak. A testületből ketten jelezték távolmaradásukat, két másik képviselő hollétéről azonban nem tudtak semmit, ezért a vagyonjogi kérdéseket, amikhez 8 igen szavazat szükséges, ki is vették a programpontok közül.
A fürdő beszámolója még mindig nem készült el
Az ülés legfontosabb programpontja talán a városi cégek 2021. évi beszámolói voltak, melyek közt a Thermal Corvinus ezúttal sem szerepelt.
„Az auditor hetek óta ígéri, hogy küldi a jelentést. A lezárt könyvelést már eljuttattuk mindenkinek, hogy ne legyen belőle probléma, de ahhoz, hogy a beszámolót elvégezhessük, kell ez a jelentés is”
– mondja Holényi Gergő polgármester.
Elsőként a Városi Lakásgazdálkodási Vállalat (MPBH, s.r.o.) beszámolóját hallgathatták meg, melyben felhívták a figyelmet a folyamatosan kialakuló csatornázási problémákra, a csőelzáródások és dugulások legfőbb okaira. Annak ellenére, hogy a tömbházaknál már be van biztosítva a használt zsiradékok gyűjtése, még mindig nagyon sok zsír és olaj kerül a rendszerbe, amit a lakosok a lefolyóba öntenek.
Másodikként a Városi Műszaki Szolgáltató Kft. következett (TSM Veľký Meder, s.r.o.), akik biztató gazdasági mutatókkal zárták a tavalyi évet. Mivel a hulladékgazdálkodás a fő profiljuk, a legtöbb problémával is ezen a területen találkoznak. Ilyen például az osztályozott hulladékok összekeverése az egyes konténereken belül, ami komoly problémákat okoz a újrahasznosítás előkészítésekor. Folyamatosan kérik a lakosságot, hogy erre nagyon figyeljenek oda. Jövőbeni terveik közt szerepel, hogy egy QR kódos rendszert vezetnek be, amivel figyelnék a hulladéktermelést és bevezetnék az elektronikus adatfeldolgozást is.
![A zárszámadásokkal kapcsolatban is vitáztak (a szerző felvétele) A zárszámadásokkal kapcsolatban is vitáztak (a szerző felvétele)](/sites/default/files/styles/image_scaled_w800/public/image_entities/20220706_180517.jpg.jpg?itok=BOmhLSXQ)
Költségvetési módosításokról szavaztak
Megszavazták a 11.700 euró összegű támogatást a városi kamerák 24 órás megfigyelésére, melyet egy projekten belül meg is pályáznak, amivel 75%-os visszatérítésre számíthatnak. Elkezdődhet a Bartók Béla Alapiskola mögötti jövőbeni sportcsarnok és parkoló projektdokumentációja. Ezer eurót szavaztak meg a képviselők a tervrajzok és a vizualizáció költségeire. A Janiga József Művészeti Alapiskola megnövekedett költségeire is mintegy 34.000 eurót tettek elérhetővé, melyet a pénzügyi bizottság tárgyalásán korábban már elfogadtak.
![A költségvetési módosításoknál hamarabb dűlőre jutottak (a szerző felvétele) A költségvetési módosításoknál hamarabb dűlőre jutottak (a szerző felvétele)](/sites/default/files/styles/image_scaled_w800/public/image_entities/20220706_175723.jpg.jpg?itok=ySc4IEaq)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.