Továbbra is csak minden második utcai lámpa világít Rimaszombatban. Az önkormányzat február végén vezette be a takarékossági intézkedést, és valószínűleg a következő hónapokban is érvényben marad – tájékoztatott Tibor Barto, a városi közterület-fenntartó vállalat igazgatója.
A takarékoskodás miatt csak minden második utcai lámpa világít Rimaszombatban
A határozat értelmében az energiaárak emelkedése miatt az egész városban és a városrészekben minden második utcai lámpát lekapcsoltak. Az igazgató tájékoztatása szerint több hétig tartott, mire a világítótestetek üzemen kívül helyezték. Egyes pontokon, például a kereszteződésekben vagy a gyalogosátkelőknél nem korlátozták a közvilágítást, viszont a kurinci (Kurinec) üdülőövezet felé vezető kerékpárút megvilágítását teljesen lekapcsolták.
A város azután döntött a megszorító intézkedésről, hogy kiszámította a 2022-es várható energiaköltségeket. Jozef Tóth alpolgármester tájékoztatása szerint februárban közel 370 ezer eurós többletköltséggel számoltak a gáz és áram árának emelkedése miatt.
„Meglátjuk, mit hoz az év második fele. Eddigi értesülésein szerin tovább emelkednek az energiaárak” – mondta Barto, és hozzátette, nem érkezett sok lakossági panasz a világítás korlátozása miatt. „Úgy tűnik, az emberek megértik, miért volt szükség erre” – tette hozzá a közterület-fenntartó vállalat igazgatója.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.