A szőlő savanyúsága

Erős Gusztáv szerint a szőlőtermesztés azért kockázatos vállalkozás, mert túl sok tényezőnek kell összhangba kerülnie ahhoz, hogy működjön. Első helyen mindenképpen az időjárás-függőséget említhetjük. Ennél is rosszabb helyzetbe kerültek a hagyományosan szőlő-termelő déli vonal járásai, a lévai, nagykürtösi, rimaszombati régiókban a veszteség eléri a hatvan százalékot. Ami a kialakult helyzetet tovább súlyosbítja az a tény, hogy a jelenleg még termő ültetvények elöregedtek, új telepítésekre pedig csak elvétve kerül sor.

Erős Gusztáv szőlész, a kistapolcsányi borüzem marcelházi részlegének vezetője szerint a szőlőtermesztés azért kockázatos vállalkozás, mert túl sok tényezőnek kell összhangba kerülnie ahhoz, hogy működjön. Első helyen mindenképpen az időjárás-függőséget említhetjük, amelyre ékes bizonyíték az idei év, mivel az elhúzódó erős fagyok miatt ebben az ültetvényben a fagykár meghaladja a hatvan százalékot, tehát nyereségben nem is reménykedhetünk. Ugyanakkor a biztosítótársaságok fagy- és jégkárra nem szívesen kötnek biztosítást, vagy ha mégis, akkor olyan magas összegre, amit a termelő képtelen évente kifizetni. Jelentős szerepet játszik a szőlőtermesztés mélyrepülésében az egyre bizonytalanabb piaci helyzet, mivel az egyes borüzemekkel megkötött szerződések a termelők számára nem jelentenek garanciát, mert nem ritka az olyan eset, hogy a borüzem elviszi a szőlőt, a kifizetést viszont több ismert esetben évekig is húzza, halasztja. A nagyobb üzemegységek ezt egy ideig átvészelik, de ugyanez a gyakorlat érvényesül a kistermelőkkel szemben is, akik ezt a kiszolgáltatottságot hosszabb távon nem bírják el. Nem hagyható figyelmen kívül maga a borkereskedelem sem, hiszen, ha figyelembe vesszük, hogy a kereskedők idén tavasszal 8–10 cseh, illetve 10–12 szlovák koronát kínáltak egy liter kész borért, megkövetelve a fajtajelleget és minőséget is, nem csodálkozhatunk azon, ha főleg a kistermelők borkészlete mindmáig nem kelt el, hiszen a termelők önköltsége jóval meghaladja a borért felkínált árat. A borkereskedők viszont monopolhelyzetbe kerültek, hiszen a déli országokból, különösen Romániából, de még Magyarországról is olcsóbban jutnak musthoz, vagy kész borhoz is, mint itthon, még akkor is, ha felszámolják a távolságot és az üzemanyagárakat.

A szőlész véleménye szerint a mezőgazdasági minisztérium támogatási politikája tartja vissza a vállalkozókat a szőlőtelepítéstől, valamint az egyre bonyolultabb birtokviszonyok. Egy hektár szőlő telepítése 7–800 ezer koronába kerül a terepviszonyoktól függően, a szaktárca támogatásként ennek mintegy az egynegyedét biztosítja a járási hivatalok mezőgazdasági osztályainak közbeiktatásával. Ez a támogatás a legtöbb esetben csak papíron jelenik meg, s ha figyelembe veszszük, hogy az új telepítés csak a negyedik esztendőben fordul termőre és kezdi visszatermelni a befektetést, minden gazdálkodónak hosszú böjtre kell berendezkednie.

A kistapolcsányi borüzem Dél-Szlovákiában 200 hektáron termeltet szőlőt, zömében közös vállalkozások keretében. Általában a kilencvenes években tönkrement vagy tönkretett szövetkezetek ültetvényeit vásárolták meg, ahol a korábbi szőlészek terepismeretére támaszkodva megvetették a lábukat.

Karol Kríž mérnök, a kistapolcsányi borüzem termelési igazgatója szerint az általuk kialakított termelési egységek szőlészeivel nagyon jók a tapasztalataik, s mindkét borüzemük, a kistapolcsányi és a párkányi is nyereséges, minőségi borokat állít elő. Az együttműködés és a terjeszkedés a már korábban kialakított kapcsolatokra épül, s ők csupán az ültetvényeket vásárolták meg, általában a csődbiztosoktól, a talaj maradt az eredeti tulajdonosoknál, akiknek bérleti díjat fizetnek. A termelési igazgató bölcsen elhallgatja azokat az eseteket, amikor a vagyonkezelőktől egy-egy figyelemre méltó jogi manipulációval bagóért megvásárolták az ültetvények alatti termőföldet is. Ilyen például a madari szőlészet esete is, amelyről a jelenlegi államtitkár közlése szerint a minisztériumnak is tudomása van, érdemleges lépést azonban a jelenlegi politikai helyzetben senki sem kockáztatott meg, így a madari gazdaközösség futhat a földvagyona után.

# Somogyi Tibor felvételei Karol Kríž úgy vélekedik, hogy az európai uniós integráció előtt a szőlőtermelés további visszaesése várható, elsősorban azért, mert a termelők számára bizonytalan és ismeretlen az uniós szőlő- és borpiac működése, másrészt pedig a mezőgazdasági reszort szakterületén késnek azok a reformok, amelyek garanciákat nyújtanának a termelőknek. A Komáromi járásban a dunamocsi mezőgazdasági szövetkezet vállalkozott egy nagyobb területű szőlőtelepítésre, a kérdésről azonban Hollósi Sándor, a szövetkezet elnöke nem kívánt nyilatkozni, mert, mint mondta, „a már kiharcolt pénzek a mai napig sem kerültek a számlánkra, s félő, hogy egy újságcikk a már biztosnak tűnőt is bizonytalan helyzetbe sodorja. A szőlőről és a szüretről legjobb, ha majd szüret után beszélünk.”

A szakemberek véleménye egybehangzóan arra utal, hogy a szakminisztérium nem fordít kellő figyelmet a szőlőtermesztés ügyére, holott pontosan tudja, hogy a jelenlegi szlovákiai szőlőterület kétharmadát a hetvenes-nyolcvanas években telepített ültetvények képezik, amelyek mára elöregedtek, újakat viszont alig-alig telepítenek. Az a kevés kiválasztott, aki a benyújtott tervezete kapcsán támogatást kap, nem a déli vonalon lakik, hanem a messzire nyúló karokkal csak a szakértelmét adja a járatlan magyar termelőknek. Azt természetesen egyetlen szakember sem mondta ki, hogy a déli vonal szőlőtermesztése is a klientarizmus áldozatává válik, mert a mezőgazdasági tárcánál a klientarizmus már rég a múlté. Ha valakinek mégis más a tapasztalata, az természetesen rossz helyen kopogtatott.