A szlovákiai utakon évente kihal egy falu

A közlekedési balesetekről szóló statisztikák senki számára sem lehetnek közömbösek. A biztonsági helyzettel foglalkozó rendőrségi jelentésekből és annak a közlekedési helyzetet taglaló adataiból kitűnik, 2003-ban a rendőrség 60 300 közlekedési balesetet vett nyilvántartásba. Okozói nemcsak az autóvezetők voltak, hanem a gyalogosok is, és a balesetek nem kis részét szeszes ital hatása alatt követték el.

Fegyelmezetlenség az utakon

A szlovákiai utakon évente 600 ember veszti életét, ami azt jelenti, szinte egy egész falu hal ki (összehasonlításként: Csehországban évente 1300-an halnak meg közúti baleset következtében). El sem kell mondani, hogy a tragikus kimenetelű közlekedési balesetek kimondhatatlan fájdalmat okoznak a hozzátartozóknak, ismerősöknek és barátoknak, valamint az anyagi kár is hatalmas. Ezért nem túlzás a mondás, hogy a közlekedés a legnagyobb bűnöző, mely rendszeresen szedi áldozatait. Tavaly az előző évhez viszonyítva emelkedés mutatkozott a balesetek számát tekintve a Pozsonyi, a Kassai és a Zsolnai kerületben. A gyalogosok 2376 balesetnek voltak részesei. Baleseteik leggyakoribb okozója az, hogy nem veszik figyelembe a közeledő gépkocsit, hirtelen, körültekintés nélkül lépnek az úttestre. A gyalogosátjárókon 460 baleset történt; 39 volt halálos kimenetelű, 112-en súlyosan, 315-en pedig könnyebben sérültek meg. Nem kerülhető meg az a tény sem, hogy minden ötödik-hatodik balesetet a gyalogosok ittas állapotban szenvedték vagy követték el.

Fegyelmezetlenségről tanúskodik az aránylag kisebb horderejű szabálysértésekről szóló statisztika is. Tavaly a közlekedésrendészet tagjai a közúti forgalom ellenőrzése során mintegy 252 ezer szabálysértést jegyeztek fel. Az esetek 95 százalékánál helyszíni pénzbírságot szabtak ki, 197,7 millió koronát szedve be így. Tizenhárom híján ötezer esetben állapítottak meg alkoholfogyasztást a gépjárművezetőknél. A nem megfelelő karban lévő gépkocsiktól 27 512 esetben vonták meg a nyilvántartási igazolványt és 2571 esetben a számtáblát.

A közlekedési balesetek legfőbb okai: gyorshajtás, szabálytalan előzés, az elsőbbség meg nem adása, szabálytalan vezetés. A szakemberek olyan új jelenségekre is felfigyeltek, amelyeket a gépkocsivezetők viselkedésükkel váltanak ki. Ezek közé tartozik a nagy teljesítményű gépkocsik nem elegendő gyakorlattal való vezetése, a gépkocsivezetők agresszív viselkedése, a vezetésre való összpontosítás hiánya, figyelemelterelő tényezők közrejátszása (például a beépített rádiók, a maroktelefonok nem éppen megfelelő időben és helyen való kezelése és használata, a reklámtáblák figyelemelterelő hatása stb.). Nem ritka eset az autó vezetése kábítószer hatása alatt, vagy pedig az, hogy nem veszik kellően figyelembe az új törvénymódosítást (például a gyalogosok gépkocsikkal szembeni előnye a kijelölt átkelőhelyeken).

Mintha már az „egészséges” félelemérzet is kiveszőben volna. A szakemberek ezt az alábbiakkal magyarázzák: 1. A gépkocsivezetők nem félnek, hogy szétzúzzák az autóikat, ma már könnyen hozzá lehet jutni kocsihoz. Ha pedig mégis megtörténik a baleset, a biztosító majd megfizeti. 2. Nem félnek, hogy megsérülhetnek, hogy az életüket kockáztatják, mert a legrosszabb esetben működésbe lép a légpárna. A kocsik biztonságos voltáról szóló masszív reklám megtette a magáét. 3. Attól sem félnek, hogy rendőrkézre kerülnek, noha tudják, a rendőröknek nem probléma a kihágás elkövetőinek felelősségre vonása, megbírságolása. A tehetősebb törvénysértőknek a bírság sem jelent nagyobb anyagi megterhelést.

A közlekedési eszközök számának rohamos növekedése ma már visszafordíthatatlan folyamat, s az ezzel járó változások az utakon is nagyobb fegyelmet követelnek meg. A balesetek számának növekedése ugyan magyarázható az utakat igénybe vevő kocsik (vagy a közlekedés más részvevőinek) nagyszámú megjelenésével is, de e tényezőnek nem kell mindig mérvadónak lennie. Ellenben bosszantóak és aggasztóak azok a balesetek, amelyeket már joggal lehet az utakon uralkodó határtalan fegyelmezetlenség rovására írni.

Fontos a megelőzés

A közúti balesetek megelőzésének lehetősége szinte azonnal adott: a törvény és a közlekedési szabályok feltétlen tiszteletben tartásában rejlik, mindazok számára, akik a közlekedésben részt vesznek. Mindamellett a megelőzés néhány más feladat teljesítését is igényli, amelyek közül itt csak néhány példát említünk. Társadalmi nyomást kell gyakorolni annak érdekében, hogy a közúti közlekedés biztonságossá tétele társadalmi közügy legyen, és ennek megfelelő prioritást élvezzen. Szigorítandó a rendőrség által végzett közúti ellenőrzés, de folytatni kell az olyan nevelő hatású tevékenységet is, mint amilyen a gyermekek segédkezése mellett lebonyolított alma – citrom akció. Tökéletesíteni kell az autóiskolák növendékeinek képzését, erősíteni azok jogtudatát. A kiszabható szigorított büntetéssel elérni az alkohol okozta balesetek számának csökkenését. Figyelmeztető óriásplakátokat szükséges elhelyezni az utak biztonságosabbá tétele érdekében, ugyanakkor le kellene szereltetni a különböző témájú, a figyelmet elterelő reklámtáblákat. (Utóbbira Magyarországon egyes útszakaszokon van pozitív példa.)

A közlekedés szabályaira való nevelésben főleg a fiatalokra kell összpontosítani a figyelmet, és továbbra is támogatást érdemel a rendőrség alapiskolákban végzett munkája, amely néhány évvel ezelőtt holland segítséggel és mintára indult Viselkedj normálisan! címmel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?