A szent család a Humanita Gyermekfarmon

Vágkirályfa. Nagykarácsony napjától, azaz december 25-től újévig naponta, aztán Háromkirályok napján, január 6-án még egyszer megtekinthető az ország legnagyobb élő betleheme a vágkirályfai Humanita Gyermekfarmon. A látványosságban már hagyományosan közel húsz személy vesz részt.

Vágkirályfa. Nagykarácsony napjától, azaz december 25-től újévig naponta, aztán Háromkirályok napján, január 6-án még egyszer megtekinthető az ország legnagyobb élő betleheme a vágkirályfai Humanita Gyermekfarmon. A látványosságban már hagyományosan közel húsz személy vesz részt. Józsefet szokás szerint most is a farm vezetője, Bertram Beták alakítja, aki kötőféken vezetett szamáron, pásztoroktól és állatoktól kísérve viszi Máriát a betlehemi istállóknak kinevezett faházikóba. Itt fogadják azután a napkeleti bölcseket. Az élő betlehem naponta 15 és 17 óra között tekinthető meg. A Humanita Gyermekfarm a Vágsellyéről Galánta felé vezető főútról a Vágkirályfa mögötti letérőtől közelíthető meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?