A romák és a zsidók deportálására emlékeznek

SZÁZ ILDIKÓVágsellye. A vágsellyei gettóból az érsekújvári téglagyárba szállítottak mintegy 850 zsidó lakost, a meghurcoltakat embertelen körülmények között, marhavagonokban deportálták Auschwitzba, a haláltáborba. A roma és a zsidó lakosok deportálásának 70.

SZÁZ ILDIKÓ

Vágsellye. A vágsellyei gettóból az érsekújvári téglagyárba szállítottak mintegy 850 zsidó lakost, a meghurcoltakat embertelen körülmények között, marhavagonokban deportálták Auschwitzba, a haláltáborba. A roma és a zsidó lakosok deportálásának 70. évfordulóján egész hetes rendezvényt szervezett a vágsellyei Maceva Polgári Társulás.

„Megírtam a vágsellyei zsidó lakosság történetét 1868-tól, az akkor alakult helyi zsidó hitközség mindennapjaitól kezdve, egészen a deportálásukig. A könyvből válogatást olvashatnak a látogatók a június 25-ig, naponta 8-tól 17 óráig látogatható jubileumi kiállításon a városi szabadidőközpontban” – mondta Rudolf Kuklovský, a Maceva Polgári Társulás alapítója, a kiállítás egyik kurátora. Porraimos – roma holokauszt, Soá – zsidó holokauszt címmel nyitották meg ezen a héten a szlovákiai romák életének megrázó időszakát is bemutató kiállítást, melyet Arne Mann etnológus, romológus tár a közönség elé. A deportálás borzalmait túlélők emlékirataiban arról is olvashatnak a látogatók, hogy a vágsellyei Galvan vendéglőben a bábák megalázó motozásnak vetették alá a nőket és a kislányokat. „A deportálás 440 vágsellyei lakost érintett, ám a helyi gettóba és néhány erre a célra kijelölt családi házba 1944 májusában Negyedről és Vágtornócról is hoztak zsidó lakosokat. Érsekújvárba június 5-én szállították át őket. Június 11-én és 14-én indultak el az első marhavagonok Auschwitzba” – mondta Kuklovský. Az Emlékezzünk közösen az etnikai erőszak áldozataira című egész hetes rendezvény nyitónapján Lang Tamás, az Érsekújvári Zsidó Hitközség elnöke tartott előadást. Szombaton a Pressburger Klezmer Band, Barbora Botošová & Bohémiens, valamint a Gipsy.cz zenekar lép fel a nemrég felújított kertmoziban. „Szomorú és egyben felháborító dolognak tartom, hogy a város eredetileg bérleti díjat akart kérni a polgári társulástól az európai uniós támogatásból felújított közterület használatáért. A képviselők közbenjárására végül elengedték a 216 eurós összeget” – mondta Kuklovský. Jozef Mečiar, Vágsellye alpolgármestere elmondta, a május elején átadott közterülettel, annak bérbeadásával kapcsolatban még számos kérdés maradt megválaszolatlanul.

Precedensértékű a mostani eset, mert eddig még senki sem akarta bérbe venni a szabadtéri színpadot. „A nyárra tervezett városi rendezvényeink ingyenesek lesznek, később pedig engedélyt kérünk a régiófejlesztési minisztériumtól, hogy belépőjegyet szedhessünk, vagy bérbe adhassuk a kertmozit a rendezvényszervezőknek” – mondta Mečiar.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?