A reszocializációs központ nem drogmenhely

Zuzana Miková: „Hiába van bírói rendelet, továbbra is akadályozzák a bejutásunkat az épületbe”. Az épületben – amelyet nagy park övez – kápolna is van, a falubeliek ide járnak misére. A másik épület csaknem egy évtizede kihasználatlanul áll, amelyben most a „Tiszta nap – nonprofit szervezet” polgári társulás reszocializációs központot – a drogfüggőségből kigyógyult egyéneknek a mindennapi életbe való visszatérését segítő intézményt – szeretne létesíteni. A társulás alapítója, Zuzana Miková másfél éve dolgozik terve megvalósításán, ám egyre csak akadályokba ütközik. A létesítmény legnagyobb ellenzője furcsa mód az egyébként humanitárius küldetéséről ismert szaléziánus rend – pontosabban annak hodyi képviselői.

Miért éppen Hodyban akarnak reszocializációs központot? A lehetőséget Mário Straka, a Galántai Szent Lukács Kórház pszichiátere ajánlotta Zuzana Mikovának, aki több évig a kormányhivatalban foglalkozott drogellenes programok kidolgozásával. Terapeuta-tanfolyamokon ismerkedett meg az orvossal, aki vállalta, hogy pszichiáterként együttműködne a reszocializációs központtal. A szóban forgó telek ugyan a szaléziánusoké, maga az épület azonban a vágsellyei kórház tulajdona, de 1994 óta nem használja. Azóta csupán az őrzése és fenntartása évente több mint 300 ezer koronába került. Miková még 2000 nyarán Horváth Zoltán járási elöljáró-helyetteshez fordult a központ létrehozásának ötletével, a témát megvitatták a járási drogellenes bizottságban is, ahol a tervet pozitívan fogadták. Amikor 2000 augusztusában a Drogellenes Alaphoz fordultak támogatásért, kérvényüket a kerületi hivatal elöljáró-helyettese és egyben a kerületi hivatal drogellenes bizottságának elnöke, Pallya Gábor írta alá, ezzel szemben később a galántai városi képviselő-testület tagjaként a képviselők többségével együtt már ellenezte a központ létrehozását.

Mário Straka pszichiáter szerint a reszocializálással 20-30 százalékra csökkenthető a visszaeső drogosok száma – A drogellenes alaptól 2000 decemberében kaptuk meg a támogatást, 1 millió 410 ezer koronát, ebből 950 ezer szolgált az épület felújítására, a többi pedig a szükséges eszközök beszerzésére – mondja Zuzana Miková. – Azt terveztük, hogy 2001 áprilisára befejezzük az épület felújítását és megkezdhetjük a munkát. Csakhogy tavaly január 30-án a szaléziánusok bezárták a kaput, és nem engedtek be bennünket. Akkor derült ki, hogy annak idején, a szerződésbe nem foglalták bele a „bejárat ügyét”, amely biztosítaná, hogy a bérelt épülethez a bejárati utat is használhatjuk. Eszerint csak az épületet béreltük, amelyhez nem volt hozzáférésünk. Először azt gondoltuk, semmi baj, majd bérletet fizetünk a szaléziánusoknak azért a néhány négyzetméterért, ám ebbe ők nem egyeztek bele. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy ha az épületben tűz keletkezett volna, a tűzoltóknak sem tudtam volna kaput nyitni. Mivel a szaléziánusok nem reagáltak a megszólításunkra, nem maradt más hátra, mint bíróságra adjuk az ügyet. 2001. június 4-től előzetes bírói rendelet biztosítja, hogy használhatjuk a bejáratot, ennek ellenére állandóan problémáink voltak a bejutással. Feljelentést is tettem a szaléziánusok itteni képviselője, Malženicky atya ellen, mert ő akadályozta a bejutásunkat az épületbe, és nagyon agresszíven viselkedett velem szemben.

A kapun lakat van, kulcsát – Miková szerint – Malženicky atya őrzi. Riportalanyom végigvezetett a felújítás alatt álló egykori pszichiátriai „pavilonon”. Nem valami hivalkodó épület. A felújítás után a csecsemőt nevelő anyák is helyet kapnak itt, amire egyelőre az egész országban nincs lehetőség. Kezdetben azonban csupán férfiakkal foglalkoznának, a tervek szerint az intézményben húsz embert gondoznak majd. Az utókezelés fő része a munkaterápia lesz, ehhez az alagsorban lévő két nagy helyiséget alakítják át műhellyé. – Itt akár fajátékokat készíthetnének világtalan gyerekek számára, vagy kukoricacsuhéból babákat és hasonlókat. A munkaterápia elsődleges célja, hogy a közösség önellátó lesz, maguk takarítanak, főznek, mosnak magukra.

Záreczky János: „Semmi kifogásom nem lenne az intézmény ellen, ha azt nem éppen a falu közepén akarnák létrehozni”. Miközben Miková ilyen terveken gondolkodott, Hody lakói aláírásgyűjtésbe kezdtek a reszocializációs intézet ellen. A szaléziánusokat állítólag azért zavarja a központ létesítése, mert ők itt fiatalokkal foglalkoznak. Ám hogy mire szolgál a szaléziánus ház, és hogyan foglalkoznak a fiatalokkal, azt sajnos nem sikerült megtudnom, mert amikor becsöngettem hozzájuk, Malženicky atya nagyon tömören kijelentette, nincs miről beszélgetnünk, ők ellenzik és mindig is ellenezni fogják, hogy a házuk szomszédságában reszocializációs központ működjön. Hiába kértem, fejtse ki bővebben, miért ellenzik ilyen vehemensen, csak annyit mondott, itt fiatalokkal foglalkoznak, ide nem lehet drogosokat hozni. „Ez olyan lenne, mintha egy iskola mellé kocsmát építenének” – érvelt. Az aláírásgyűjtés fő szervezője, Jozef Kolár nyugdíjas helyi képviselő valamivel közlékenyebb volt: „Az emberek félnek attól, hogy ha itt a faluban kábítószerfüggőket fognak kezelni, majd ide kezdenek járni a drogterjesztők. Kemény drogokat árusítanak majd, és a falubeli gyerekek, fiatalok is kábítószerfüggővé válnak. Attól is félünk, hogy betörnek az idős emberekhez, lopni, rabolni fognak, hogy pénzt szerezzenek a kábítószerre”.

Hody utcáin több járókelőt is megszólítottam, mi a véleményük a reszocializációs központ létesítéséről. Legtöbben határozottan kijelentették, ellenzik a tervet, de arra a kérdésemre, tudják-e egyáltalán, hogyan működik egy ilyen központ, szinte egyikük sem tudott válaszolni. Csak annyit tudnak, hogy ott drogosok lesznek, és majd ide járnak a drogterjesztők. Egy további megkérdezett elmondta, évekig élt Pozsonyligetfaluban egy olyan házban, ahol kemény drogosok is laktak, ezért nagyon jól tudja, mit jelent a kábítószer-függőség. Úgy véli, segíteni kell ezeknek az embereknek, és igenis szükség van reszocializációs központokra, de ő sem szeretné, ha Hodyban lenne.

– Nem tudom, miért félnek annyira ettől a központtól, hiszen ide egyetlen drogkereskedő sem fog bejönni, mert nagyon jól tudja, hogy nem járna sikerrel. De nem is fog itt próbálkozni, hiszen elég elmennie egy diszkóba, ahol akárhány kuncsaftot talál – sorolja ellenérveit Miková. – Megértem, hogy az emberek ellenszenvvel viseltetnek a kábítószerezőkkel szemben, mert csak azt látják, hogy a drog miatt bűncselekményeket követnek el, és ez őket közvetlenül is fenyegeti. A drog rengeteg pénzt igényel. Egy adag heroin (negyed gramm) 500 korona. Egy erős drogosnak naponta legalább két adagra van szüksége, ez havonta 30 ezer korona. Ezt csak bűncselekmények elkövetésével tudja előteremteni. Éppen ezért van szükség a reszocializációra, hogy a visszaesőket meg tudjuk állítani. A központ ellenzői közül megkérdeztem egy idős embert: biztos benne, hogy az unokája sohasem fog kábítószerezni? Mire azt válaszolta: „Tudom, hogy kábítószerezik”. „Nem lenne szüksége erre a központra? – kérdeztem. „Nincs szüksége semmilyen segítségre, ott dögöljön meg, ahol van!” Ugyanez az ember negyed óra múlva már afelől érdeklődött, mikor nyitnák meg az intézményt, és mennyibe kerülne a kezelés.

Mário Straka pszichiáter az Egyesült Államokban és Olaszországban is tanulmányozta a reszocializációs központok működését; Olaszországban éppen a szaléziánusok dolgoznak ott. Elmondta, hogy a Galántai járásban 300-nál több kábítószerfüggő pácienst tartanak nyilván. Ha a kemény drogokat használók csak elvonókúrán vesznek részt, 80–90 százalékuk visszaesik. Ám ha a kúra után reszocializáción is részt vesznek, a visszaesők aránya 20–30 százalékra csökken. – A fizikai gyógyítást, a méregtelenítést egy hónap alatt el lehet végezni, és a páciens megtisztul a drogtól. Nehezebb a szellemi felépülés, amely több évig is eltarthat, és ennek a részét képezi a reszocializáció. Tíz embert azonnal tudnék küldeni a reszocializációs központba, hiszen sok szülő könyörög, helyezzük el a gyerekét ilyen intézményben. Sajnos, nincs hová”. Zoltán Horváth elöljáró-helyettes, a járási bűnmegelőzési és drogellenes bizottság elnöke statisztikai adatokkal érvel a központ mellett: „A Galántai járás Pozsony után országos viszonylatban a második helyen van kábítószerfüggés terén. Szereden a legrosszabb a helyzet, de ott már működik egy kisebb reszocializációs központ. Galántán is szükség lenne ilyenre.”

Habár a törvények alapján szociális intézmény létesítéséhez nem kell a helyi önkormányzat jóváhagyása, a galántai képviselő-testületben is megvitatták a kérdést. Miková az ülésen csak a képviselők szavazása után kapott szót. 23-ból 12-en elutasították a központ létesítését. „Sajnos, a képviselő urak még olyan alapvető dolgot sem értettek meg, mi a különbség a gyógykezelő létesítmény és a reszocializációs központ között. A határozatukban ellenzik a gyógykezelést nyújtó létesítményt, holott már a városi tanácsban is megmagyaráztam, hogy a reszocializálás nem gyógykezelés – panaszolja – Ha erotikus szalont, vagy veszélyeshulladék-tárolót akarnék létesíteni, nem csodálkoznék az ellenálláson. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy egy szociális intézményt ilyen keményen ellenezzenek.

A reszocializációs központ és a szaléziánusok háza nem fér meg egymás mellett?A szerző felvételei Záreczky János polgármester személy szerint is ellenzi, hogy Hodyban a falu közepén legyen a reszocializációs központ: „Többször részt vettem a szaléziánusok évente megrendezett ünnepségén, ahol ezer fiatal is összejön, de kisebb akciókat az egész év folyamán szerveznek. Ha itt a közvetlen szomszédban ilyen, a drogfüggőségből állítólag kigyógyult emberek lennének, félő, hogy a szülők nem engednék el a gyerekeiket az említett akciókra. Ezt meg is értem, mert úgy hallottam, hogy a drogosok közül ezerből talán kettőnek sikerül teljesen kigyógyulnia. Ha valahol a falu szélén, kertes házban akarnák ezt a központot létrehozni, az ellen nem lenne semmi kifogásom, mert szerintem is szükség van ilyen intézményekre. Azt azonban nem tartom helyesnek, hogy a falu közepén legyen. Nem tudom elképzelni, hogy ezek az emberek napi 24 órát benn töltsenek az épületben, hiszen a szaléziánusok nem engedik őket az udvarra. Megjelennek a dílerek, és a helybeli gyerekeket is meg fogják kínálni a droggal, ettől félnek az ottani lakosok. Azt is nehezen tudom elképzelni, amit Miková mondott, hogy majd valahol a hodyi erdő szélén földet vesznek bérbe, és ott fognak gazdálkodni. Nem kételkedem abban, hogy ő mindezt őszintén gondolja, csak mintha a fellegekben járna. A polgármestertől azt is elmondta, hogy az épületet, amelyben most a reszocializációs központ készül, a szaléziánusok már régen meg szerették volna venni, hogy lebonthassák, ám a vágsellyei kórház olyan nagy összeget kért érte, amelyet nem tudtak megfizetni. Zuzana Miková viszont úgy tudja, a szaléziánusok nem is tartottak igényt az épületre. A polgármester szerint más oka is van annak, hogy a polgári társulás nem adja fel a harcot a reszocializációs központért: „Csodálkozom rajta, hogy Miková mindenáron itt akarja létrehozni ezt az intézményt. Az a gondja, hogy már nem tudná visszaadni azt a pénzt, amelyet befektetett az épület felújításába, ezért ragaszkodik ennyire ehhez a helyhez.” Ez utóbbi állítást Zuzana Miková azzal cáfolta, neki a vágsellyei kórházzal olyan bérleti szerződése van, hogy ha el kellene hagynia az épületet, a kórháztól visszaigényelhetné a felújításba fektetett összeget. Ezenkívül azt is állítja, hogy a szaléziánusok törvényellenesen restituálták azt a földterületet, amelyen a felújítás alatt levő épület áll. A restitúciós törvény ugyanis kimondja, nem adható ki olyan földterület, amelyet közben beépítettek, illetve ennek szomszédságában levő telek sem, ha a területen levő objektum egészségügyi vagy szociális célokat szolgált. Ezért a múlt év decemberében bírósághoz fordultak, hogy érvénytelenítse a restitúciós szerződést, és kérik hogy a szaléziánus ház melletti terület egy részét adják vissza az államnak. A „Tiszta Nap” polgári társulás az itteni papok ellenkezését látva levélben fordult a szaléziánusok olaszországi központjához, ám választ mind a mai napig nem kaptak. Zuzana Miková azonban kész a pápához is segítségért fordulni: – Meggyőződésem, hogy nemcsak a törvény áll az én oldalamon, hanem erkölcsileg is nekem van igazam. Egyszer talán kiderül, kinek volt igaza, és hogy egy ilyen intézmény nem jelent veszélyt a környezetre.