A rendőrség megerősítette, családi tragédia történt Nagymihályban

nagymihályi gyilkosság
Nagymihály |

A bűncselekmény helyszínének átvizsgálása után gyilkosság ügyében indított bűnügyi nyomozást a rendőrség. Kedden kora este négy holttestet találtak egy nagymihályi lakásban – tájékoztatott Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

Segélyhívás érkezett, a rendőrök a helyszínre vonultak, a lakásban két felnőtt és két gyerek holttestét találták meg a rendőrök. „A városban azonnal elkezdtek terjedni a találgatások arról, hogy mi történt, és hogy a gyilkos esetleg még mindig szabadon járkál. Szeretnék nyugtatni mindenkit, hogy nem kell félni ilyesmitől, a nyomozás eddigi eredményei szerint családi tragédia történt” – mondta a szóvivő. Hogy mikor, hogyan, milyen körülmények között és miért, azt még vizsgálják.

Ivanová megjegyezte, hogy egy ilyen tragédia dokumentálása rendkívül nehéz és hosszadalmas folyamat. A rendőrök hajnalig dolgoztak a helyszínek, hogy biztosítsák a nyomokat és rögzítsék a bizonyítékokat, majd ezeket törvényszéki vizsgálatnak vetik alá. „Az ilyen ügyek kivizsgálásának megvan a meghatározott menete, ez pedig egy rendkívül kényes ügy, és bármilyen információ nyilvánosságra hozatala meghiúsíthatja vagy akadályozhatja a nyomozást” – mondta, és hozzátette, ha olyan információ kerül napvilágra, amely nyilvánosságra hozható, arról – amint a nyomozás lehetővé teszi – tájékoztatni fognak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?