A pozsonyi tragédia áldozatai között volt egy 20 éves fiú is

f

A Zoch utcai tragédia áldozatainak többsége egyetemi hallgató volt.

Az áldozatok között volt a Szlovák Műszaki Egyetem Infromatikai Karának 20 éves hallgatója is, a besztercebányai Sasha, aki első évét kezdte az intézményben. A másik diák, aki nem élte túl a balesetet, a 20 éves ipolysági Hlavács Richárd szintén ebbe az iskolába járt.

Ahogy már tudják, vasárnapról hétfőre tragikus baleset történt, amelyben öt ember vesztette életét. Egyikük a mi elsőéves diákunk volt. Ez a diák pár héttel ezelőtt várta az első napját a karunkon, saját álmai és víziói voltak” – írta az egyetem. „Az volt a tervünk, hogy tágítjuk a látókörét, bővítjük a tudását, és lehetőséget kínálunk neki egy jobb életre, maga és a világ számára.Teljes szívünkből gyászoljuk, és részvétünket fejezzük ki családjának, barátainak és csoporttársainak. Mindent megteszünk, hogy a lehető legjobban támogassuk a diák családját” – tették hozzá.

Később azonban egy újabb bejegyzésben elmondták, hogy egy másik hallgatójuk is elhunyt a gázolásban. „Sajnos nemrég megerősítettük azt az információt, hogy a tegnapi baleset áldozatai között van az STU két hallgatója is, Sasha Slovík és Hlavács Richárd” – írták.

A balesetet egy ittas sofőr, Dušan Dědeček, a Szlovákiai Siketlimpiai Bizottság főtitkára okozta.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?