A polgármester átkelt a határon, hogy munkát találjon a falubelieknek

Aki mostanában a Garam és a Duna torkolatában, a Kovácsi dombok tövében fekvő Garamkövesden jár, tanúja lehet egy évente vissza-visszatérő csodának: ilyenkor, tavasszal újjáéled az Ister-Granum régió különös világa, szépségével elhomályosítva a vízen remegő esztergomi Bazilika tükörképét is.

Kovácspataki Dombok Dél elnevezéssel 1966-ban a terület 364 hektárát természetvédelmi területté nyilvánították. Innen, Garamkövesdről vezet Kovácspatakra az a hat kilométeres tanösvény, ahonnan jó kilátás tárul a túrázó elé a Dunakanyar Visegrád feletti szakaszára, az Ipoly torkolatára és Esztergomra. A piros turistaútvonalat szegélyező réteken tavaszi hérics nyílik, virágba borul a törpe mandula, és itt található még árvalányhaj, a túrázó lába közt elsiklik egy rövidlábú pannon gyík. A turistaút legszebb része a Sziklák nevet viseli, onnan állandó hegymenetben a vadetető jászlak mellett a Burda csúcsra vezet az út, a fatoronyhoz. Az itt élők szerint érdemes egyszer a kék színű jelzésen is lejönni az Ipoly vadászház mellett, Helemba községbe, ahol díszes homlokzatú, háromszáz éves borospincéknél lehet hűsölni.

Minderről ma még kevesen tudnak. Egyebek közt ezért is szeretnék fejleszteni a falusi turizmust, így az itt élők is munkalehetőséghez jutnának. „A község megvásárolta a kultúrház szomszédságában található boltot. Faluházat és információs központot szeretnénk benne létrehozni” – avat be terveikbe Sliva Judit polgármester. Eddig hat pályázatot dolgoztak ki, és kaptak már segítséget a tető megjavítására, egyúttal megmentették az épületet az öszszeomlástól is. Törvényes keretek közt szeretnék biztosítani a családon belüli szállásadást. Számítógépes rendszer segítségével az ide érkezőket hasznos tanácsokkal tudnák ellátni a szállást, a programokat illetően. „Ebből szeretnénk profitálni. Van rá igény, hiszen csodás környezetben élünk! Pályázatot nyújtottunk be a templom javítására, és az információs iroda létrehozásához szükséges pénz előteremtésére is” – jegyzi meg a polgármesterasszony.

Az ezerháromszáz lakosú Garamkövesden ma negyvenkét százalékos a munkanélküliség. A helybéliek tudják, a község önerőből nem képes a tönkrement szövetkezet és csődbe ment húsfeldolgozó helyett új munkalehetőségeket teremteni. Polgármesterük ezért határon túl próbált szerencsét. Nem is eredménytelenül! Felkereste a határmenti települések ipari parkjait, hogy munkát találjon azoknak a családfenntartóknak, akik közül sokan még a tömeges párkányi papírgyári elbocsátások idején váltak munkanélküliekké. „Együtt érzek azokkal a lakosokkal, akiknek nincs munkájuk. Azért vagyok ott, ahol vagyok, hogy ilyesmire is figyelni tudjak! Tavaly sikerült a dorogi Sanyo céggel felvennem a kapcsolatot, ma már húsz helybéli intézi munkavállalási engedélyét. Hordom a nyomtatványokat a magyar nagykövetségről, intézem a formaságokat, amit tudtam eddig is elvállaltam. Legutóbb egy esztergomi céggel tárgyaltam, melynek képviselői reményeim szerint ellátogatnak a község lakosai közé. Nem szeretném, hogy az emberek a munkalehetőség hiánya miatt hagyják el falujukat” – mondja Judit, olyan természetességgel, mintha a munkaszerzés a mindennapi kötelességeinek egyike volna. A községben jelenleg csak egy mezőgazdasági cég van, amely a földeket bérli, de nincs kertészetük, sem állattenyésztésük, nem tudják alkalmazni a község lakosait. A pályakezdők sincsenek könnyű helyzetben, a környéken nemigen tudnak elhelyezkedni.

A közmunkásoknak, akik más községekben hetente két napot is dolgoznak, a község vezetője elmondta: „Megalázó 1450 koronát kaptok, ezért én nem várok el többet, mint hogy havonta három napon át nyolc órát munkálkodjatok a község érdekében, két koordinátor irányításával”. Három hónapra 114 embert alkalmazott, s ezután is lesz az érdeklődők számára munka bőven.

A falu minden lépésével maradásra szeretné késztetni azokat, akik azt fontolgatják, másutt, más körülmények között talán jobban boldogulnának. Elkészültek már a közművesítéssel, a szennyvízelvezetéssel kapcsolatos munkák hamarosan befejeződnek. Jelenleg az utak javítását tervezik, hogy minél többen látogathassanak el a községbe, akár a községet népszerűsítő Falunapra is. A községházával szemben található szabadtéri színpadnál tartják majd földiek és külföldi vendégek részvételével, idén május 24-én. Kulturális rendezvényeik közül legismertebb az idén IX. alkalommal megrendezett Gyurcsó István Emléknap, amikor az 1994-ben felállított Gyurcsó István mellszobrot is megkoszorúzzák. Ugyanakkor tisztelik meg a község másik szülöttje, Hubik István négyszeres Madách Imre díjas műfordítót is. Erőfeszítésüket a megmaradásért mi sem igazolja jobban, mint hogy idén hét építkezési engedélyt adtak ki. Egyre többen maradnak otthon. Van, aki hozzáépít a szülői házhoz, mert a fiatalok és idősebbek egyaránt rájöttek már, hogy olcsóban megélnek falun. Sokan eladják városi bérlakásukat, és itt vesznek házat. Maradásra készteti őket, hogy központi víz és gáz van a faluban, csatornahálózatuk a község háromnegyed részében ki van építve. Ráadásul olyan szennyvíztisztító állomással büszkélkedhetnek, amilyen egyetlen környező községnek sincs, és amelyre később még egy falu rácsatlakozhat. „Az embernek aktívnak kell lennie, kapcsolatokat kell teremtenie és élni azzal a lelehetőséggel, hogy itt a Duna. Nemzetközi folyam, ajánlatos tehát ott kopogtatni, ahol figyelembe veszik, illetve fontosnak tartják, hogy oda tiszta víz folyjon” – árulja el a község menedzselésének titkát a polgármesterasszony.

Volt már a település életében olyan holtpont, amikor Garamkövesden nem születtek gyermekek. A község krónikája azonban az utóbbi időben ismét megtelt új nevekkel, a helyi hatvan férőhelyes óvodát jelenleg negyvenegy gyermek látogatja. Iskolája nincs a községnek, korábban volt. Újranyitásához azonban először nem volt megfelelő épület, majd mire ez is megoldódott, a szülők részéről nem mutatkozott igény, na meg a gyerek is kevés volt. Három évfolyam járt volna egy osztályba. Az alapiskolás gyerekek a négy kilométerre fekvő Párkányba járnak, ahol étkezde, tornaterem, napközi otthon van, amit itt helyben nem tudtak volna biztosítani.

„Egy okot mondj, miért hagy el valaki egy ilyen kedves kis falut” – állítok meg a faluban egy pályakezdő fiatalembert, aki a járási székhelyen él. Csendesen válaszol: „Messze az iskolák, a kulturális és sportolási lehetőségek, nincs munka, na és persze, egyszer lesz hová visszatérni”. A hetvenhat éves Hindi Mária bevallja, ő már rég úgy érzi, hazaérkezett. Vált néhány szót a falubeli, tőle vagy hat évvel fiatalabb Jasztrabszky Annával. „Magunkra maradtunk, az erőnk sem a régi! A konyhakertben még el-elkapálgatok ha jön a jó idő, de a szőlőt már nem bírjuk, mert ott sokat kell hajlongani! Gyermekeink, családunk nincs, egyedül vagyunk a férjemmel. Szeretünk itt élni, az ember soha sincs teljesen egyedül, mindig van, aki megkérdezze, hogy szolgál az egészségünk” – mondja. Egy olyan közösségben élnek, melynek ők is, mások is fontosak. A dolgok értük történnek és mindazokért, akik egyszer majd nem vendégként állítanak be a szülői házba.