A polgármester asszonyra támadt a lelkész

Nagyölved. Kovács Róbert, a szomszéd község, Farnad evangélikus lelkésze rátámadt Cseri Zitára, Nagyölved polgármesterére.

Az ügy, amely február 23-án, szombaton zajlott le Nyagyölveden, jelenleg vizsgálati szakaszban van.

Az incidensre állítólag az alap?iskola területén került sor, ahol a lelkész felesége az igazgató. Cseri Zita polgármester épp ezért feljelentette a papot. Cseri Zita tegnap szerkesztőségünkkel közölte, jelenleg betegállományban van a támadás miatt, várhatóan csak jövő hét elején lép munkába. „Annyit azonban elmondhatok, megdöbbent az, hogy egy férfi fényes nappal szinte az utcán nekimegy egy nőnek, nem beszélve arról, hogy az illető a szomszéd község evangélikus lelkésze. S az a tény, hogy mindent letagad, és az események szenvedő alanyaként állítja be magát, felháborít” – közölte a polgármester.

Lapunk úgy értesült: a polgármester bizonyos visszaéléseket fedezett fel az iskola pénzügyeiben, s erre figyelmeztette az igazgatónőt, azaz a lelkész feleségét.

Kovács Róbert tiszteletes viszont a Nový Časnak is határozottan tagadta és cáfolta a pénzügyi stikliket, és úgy nyilatkozott, éppen a polgármester asszony volt az, aki sikkasztással vádolta a feleségét, holott épp ő, mármint a polgármester takargat pénzügyi visszaéléseket és terjeszt alaptalan vádakat.

„Az egész támadás csak koholmány, mivel semmit sem követtem el. A polgármester asszonynak állítólag tanúja is van, de miféle, ha én azon a helyen ott sem voltam. Én is feljelentést teszek, mert szabályosan sokkolt, ahogy engem a községi rendőr letartóztatott, s mindjárt tanúról is gondoskodott, egy volt kollégájáról. Ahogy velem eljárt, az a jogkörrel való visszaélés esete. Ráadásul a polgármester asszonyt a helyi orvosnő vizsgálta meg” – taglalta a bulvárlapnak az esetet Kovács Róbert tiszteletes, aki rágalmazásért és hitelrontásért tett feljelentést. A pap a cikkben azt is elmondta, hogy Cseri Zita vaskézzel vezeti a falut.

Tegnap Kovács Róbertet többszöri próbálkozás után sem tudtuk utolérni. A felesége szerint Pozsonyba utazott, de még akkor sem vette fel a telefonját, ha ő hívta. Kovács Valéria igazgatónő pedig a jelenlegi vizsgálati szakaszban szintén nem akart nyilatkozni, a férje nevében pedig végképp nem. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?