Radošicky Gábor igazgató szerint is szükség van gyermekgyógyászati készültségre Párkányban
A Párkányi Rendelőintézet fejlesztése az új igazgatóval is folytatódik
Februártól újabb hat évre biztosítják a felnőtt készültségi ügyeletet, márciustól pedig egy újabb sebész nyit rendelőt. Húsz férőhelyes utógondozó osztályt terveznek, felújítanák a rádiodiagnosztikai osztályt és vennének még egy új komputertomográfot. Az épületet belülről teljesen felújítják, átalakítják, a gyermek készültségi újranyitásához viszont rendszerszintű változtatás kell. A Nyitra megye alá tartozó Párkányi Rendelőintézetet január elsejétől Radošicky Gábor vezeti.
Nyitra megye Radošicky Gábort nevezte ki január elsejével a Párkányi Rendelőintézet élére, ám ez nem okozott egetrengető változást az intézmény működésében. A pályázati-fejlesztési szakember ugyanis már több mint fél éve dolgozott ott, működött együtt az előző igazgatóval, Czékus Andrással. A fejlődés stratégiája nem változik, sőt, a legutóbbi pályázatot az előző igazgató adta be múlt év decemberében
„Jó, hogy az elődöm így döntött, mert az igazgatóváltással együtt járó átadás-átvétel miatt nem tudtuk volna tartani a januári beadási határidőt. Czékus Andrással jól kijöttünk, a fejlesztés irányait is hasonlóképpen látjuk. Az épület belső átalakítását és az elektomos hálózat felújítását is tartalmazó pályázatról a minisztérium leghamarább várhatóan tavasszal dönt“
– közölte lapunkkal Radošicky Gábor.
A rendelőintézet belső felújításával tulajdonképpen egy regionális egészségügyi ellátóközpont jönne létre. A projekt összköltsége meghaladta a 4,5 millió eurót, a maximális uniós támogatás összege viszont 2,7 millió euró, épp ezért volt, amit kivettek a projektből. Például a rádiódiagnosztikai osztály korszerűsítését és egy további új CT beszerzését – mindez egy további pályázat tárgya lesz – tudtuk meg az igazgatótól. Tervezik továbbá, egy műtétek utáni, 20 férőhelyes utógondozó osztály létrehozását, erre még nincs pályázati kiírás, de készülnek rá. Ezen az osztályon olyan betegek tölthetnek majd 10 napot, akik lábadoznak, de otthoni körülményeik ezt nem tennék azonnal lehetővé.
Lobbiznak a gyermek – készültségi ügyeletért
Az országos orvoshiányt és a szakorvosi ellátás biztosítását firtató kérdéseinkre Radošicky Gábor úgy reagált, bár a legutóbbi válság főképp a kórházakat érintette, ők is tisztában vannak a helyzet komolyságával. Épp ezért az új igazgató külön szakasszisztenst foglalkoztat az orvosi ellátás biztosítására és az orvoslétszám további bővítésére. Az asszisztens feladata a biztosítókkal kapcsolatos ügyintézés is. Márciustól például egy újabb sebészt fogalalkoztatnak majd az intézményben, Varga Lóránt személyében. Februártól a poliklinika újabb hat évre nyert jogot a felnőtt készültség működtetésére. Bár a gyermekgyógyászati készültségre óriási szükség lenne Párkányban, hiszen a kórházak messze vannak, nyáron a város lakossága megduplázódik, a vonzáskörzetben is egyre kevesebb a gyermekorvos, Radošicky Gábor csak rendszerszintű változásban látja a megoldást.
„Az ellátópontokat az egészségügyi tárca szabja meg, a hálózatot is, minisztériumi és megyeszinten kell lobbizni és harcolni azért, hogy legyen Párkányban gyermekkészültségi ügyelet. Én maximálisan támogatom, a polgármester úr és több megyei képviselő is. Lobbizunk ezért, nem mondtunk le erről. Ha lesz itt gyermekkészültség, azonnal pályázunk a működtetésére“
– reagált az igazgató. Radošicky elmondta, ahhoz, hogy az orvosokat, a fiatal orvosokat és az egészségügyi személyzetet a városban tartsák, már Eugen Szabó polgármesterrel is tárgyaltak. Felmerült, hogy a város által építendő új bérlakások esetében előnyben részesítenék az egészségügyi dolgozókat. Ha pedig a decemberben beadott pályázat sikeres lesz, akkor a jelenlegi orvosi rendelőket bővíteni fogják az új sztenderdek szerint, például a nővéreknek is lesz külön szobájuk. Annál is inkább, mert az állami rendelkezések értelmében bizonyos kezeléseket az orvosok és a nővérek is elvégezhetnek. A felnőtt készültségi ügyelet most rossz helyen van, az épület hátsó traktusában, nehezen megközelíthető helyen. Épp ezért, az átalakításkor az ügyeletet új helyen alakítják majd ki, a főbejárati gyógyszertár mellett.
Rendbe tennék a vízvezetéket is
Saját költségvetésükből idén javításokat terveznek. Például egy, az épület hátsó részén található erkély beázását szeretnénk megszüntetni, továbbá új vízbekötő csatlakozás terveit dolgozzák ki és új vezetéken hoznák be a vizet az épületbe, mert a régi már roppant elavult, gyakran meghibásodik. A további fejlesztéseken folyamatosan dolgoznak, Radošicky Gábor igazgató hangsúlyozta, hogy ez a megyei képviselőknek is köszönhető, akik alapot teremtettek ahhoz, hogy az intézmény nagyságrendileg komolyabb pénzekhez jusson és nagy volumenű pályázatokon is részt vehessen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.