A verseny előtt egy héttel már előkészítették a terepet (Forrás: Nyárasdi horgászok)
A nyertes horgász 300 eurót vihet haza
A Dunaszerdahelyi járásban négy horgászszervezet van. Ezek közül három mind városi, a somorjai, a dunaszerdahelyi és a nagymegyeri; a nyárasdi az egyetlen, ami falusi kezdeményezés. A Nyárasdi Horgászszervezet 1968-ban alakult és azóta is aktívan működik
„Ismerjük a környék szervezeteit, sokat beszélgetünk, tartjuk a kapcsolatot, támogatjuk egymás rendezvényeit és elmegyünk az évzárókra. Ezenkívül van egy győri baráti szervezetünk, akikkel ugyancsak tartjuk a kapcsolatot, közös horgászatokon veszünk részt, kicseréljük a tapasztalatainkat. Ezen ismeretek alapján próbáljuk a helyi horgászszabályzatot is úgy kialakítani, hogy az az ittenieknek a legmegfelelőbb legyen”
– mondta el Horváth Zsolt, a Nyárasdi Horgászszervezet elnöke.
A 2023-as évzáró rendezvény még februárban volt. Ide minden tag meghívást kap, ami a Nyárasdi Horgászszervezet esetében 440 főt jelent. Jönnek és mennek is az emberek, mondja az elnök, de az utóbbi pár évben ez a 440 fős létszám az állandó. Általában 70 ember jön el ezekre az évzárókra, ahol előadjuk, hogy mi történt az év során, milyen rendezvényeket szerveztünk és mik a jövőbeni terveik.
Az Alistál és Nyárasd között fekvő 4,5 hektáros tavon többnyire évente kétszer telepítenek be halakat, tavasszal és ősszel. A nagy melegekben nem jó a halakat szállítani a hideg időszakban pedig az áttelelésen van a hangsúly. Az új halak betelepítése a szövetség bevételéből történik, ez a bevétel pedig kizárólag a horgászok horgászjegyeiből adódik.
„Ebből a pénzből telepítettünk most pontyot, csukát, dévérkeszeget, majd ezekre a halakra horgászhatnak. Április 28-án, vasárnap lesz a felnőtt horgászversenyünk, amikor összemérhetik erejüket a résztvevők. Az utóbbi két évben átálltunk a pénzbeli jutalmazásra, azelőtt mindig díjakat vettünk és azt osztottuk ki. Most a kupák mellett az első helyezett 300 eurót, a második 200-at, a harmadik pedig 100 eurót vihet majd haza. A legnagyobb halért pedig egy 70 eurós utalványt vehetnek majd át”
– részletezte Horváth Zsolt.
A kísérőkről és látogatókról sem feledkeztek meg, számukra is biztosítanak ételt és italt, sütnek majd hekket, kolbászt, valamint húst, és főznek halászlevet is. A versenyre való nevezési díj 25 euró, amiből a szervezők 5 eurót fordítanak egy-egy tál ételre a verseny folyamán. Évente általában 70-75 horgász érkezik erre a versenyre, ami erre a 4,5 hektáros területre éppen elegendő. Április 28-án, vasárnap reggel 6 órától lehet regisztrálni. A horgászhelyet sorsolás alapján tűzik ki, amilyen számot kihúznak, azt a táblát kell majd megkeresniük a tó partján.
A második éves rendezvényük a júniusi gyerekverseny, amit gyereknap környékén tartanak. Az időpontot az időjárástól függően választják majd ki. Két kategóriában indulhatnak, 10 éves korig, illetve 11–15 éves korig. Mindkét kategóriát külön-külön értékelik majd. Több szponzor is támogatja őket, úgyhogy ahány résztvevő, annyi kis ajándékcsomaggal készülnek a résztvevőknek, természetesen a kategóriánkénti első, második és harmadik helyezett értékes díjain kívül. A 2 eurós nevezési díj mellett készülnek nekik étellel és frissítőkkel is. A gyerekek általában a szülőkkel, vagy a nagyszülőkkel érkeznek.
„Ezeken a versenyeken legalább 40-50 gyerekkel számolunk minden évben. Ez egy elég szép létszám a környező horgászszervezetekhez viszonyítva is. A környéken nálunk van a legtöbb gyerek, belőlük lesznek aztán a felnőtt horgászaink. Azért is kap minden résztvevő egy kis ajándékcsomagot, hogy jó élmény maradjon bennük és megszeressék ezt a sportot”
– tette hozzá. A 56 éve fennálló Nyárasdi Horgászszövetség minden évben minimum 3 brigádot indít területük karbantartására, megszépítésére.
„Egyiket ilyenkor tavasszal szervezzük. Sajnos még mindig vannak olyanok, akik szemetelnek, de már szerencsére egyre kevesebben. A brigádok pontos időpontját már az évzáróra tervezett meghívón feltüntetjük, úgyhogy mindenki időben értesüljön és tervezni tudjon. Idén eddig már három ilyen brigádunk volt, a legutóbbi most szombaton, amikor a versenyre készítettük elő a területet. Ilyenkor az utakat javítjuk ki, levágjuk a gazt és rendbe tesszük a környezetet”
– számolt be az elnök.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.