A nyári vakáció idején egyetlen fiatalt sem kaptak iváson Galántán

Galánta/Szenc |

<p>Míg a tanév hónapjaiban rendszeresen alkoholfogyasztáson kapták a fiatalokat a galántai városi rendőrség munkatársai, addig a nyári szünetben egyetlen ellenőrzött fiatal sem volt ittas. A szenci városi rendőrség viszont már több fiatalkorút is alkoholfogyasztáson ért a szenci tavak körüli büféknél.</p>

„Minden hétvégén, a rendőrség munkatársaival közösen ellenőrizzük a bárokban, vendéglőkben a kiskorúak és a fiatalkorúak alkoholfogyasztását. Kijárunk a játszóterek környékére is, mert ezeken a helyeken is gyakran verődnek össze a fiatalok. A nyári vakáció folyamán eddig egyetlen fiatalt sem kaptunk italozáson” – nyilatkozott Miroslav Grell, a galántai városi rendőrség parancsnoka. Hasonló volt a helyzet tavaly is, és két évvel korábban is. Véleménye szerint ez a pozitív eredmény talán azzal is magyarázható, hogy az iskoláskorúak nyaralnak, táborokban vannak, nem jönnek össze rendszeresen a helyi baráti közösségek. Annyi biztos, hogy az ellenőrzött helyeken nem isznak. Miroslav Grell úgy véli, a városi rendőrség által évközben tartott különböző bűnmegelőzési előadások és az ellenőrzések gyakorisága is hozzájárulhat ahhoz, hogy nem engedik el magukat annyira a fiatalok. A galántai városi rendőrség munkatársai egy este akár tíz helyszínt is ellenőriznek. Szeptemberben viszont általában megugrik az alkoholizálók száma. „A szülőnek mindig tudniuk kellene, hol tartózkodik éppen a gyereke, ezzel némelyest megakadályozható az alkoholizálás” – véli a galántai parancsnok. Megtudtuk, hogy az iskolai év végén egy eszméletlen állapotban lévő kiskorúhoz riasztották a mentőket a rendőrség munkatársai. A gyerek édesanyjával italozott a buszmegállóban.
Szencen a városi rendőrség munkatársai a nyári szünetben eddig nyolc esetben állapítottak meg alkoholfogyasztást tizennyolc évnél fiatalabb személynél. „A szünidő kezdete óta a rendőrséggel közösen razziát tartottunk. A városi rendőrség munkatársai több véletlenszerű ellenőrzést is tartottak. Ezeket szeretnénk gyakrabban végezni” – nyilatkozott Luboš Hlaváč, a szenci városi rendőrség parancsnoka. Leginkább a szenci tavak környékén található büféket és a közterületeken csoportosuló fiatalokat ellenőrzik. Ha tizenöt évesnél fiatalabb kiskorúról állapítják meg, hogy alkoholt fogyasztott, szociális munkás bevonásával folytatódik az ügy, a szülőkre ebben az esetben harminchárom eurós büntetést is kiszabhatnak. Tizenöt és tizennyolc év közötti fiatalkorúak esetében az ügyet a városi hivatal veszi át, ilyen esetben figyelmeztetik a diákot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?