A Novomeský Alapiskola felújítására pályázik Losonc önkormányzata

IBOS EMESELosonc. Több mint egymillió euróból újítaná fel az önkormányzat az Irtvány II. lakótelepen lévő alapiskola épületét.Sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően tennék rendbe a több épületből álló komplexumot.

IBOS EMESE

Losonc. Több mint egymillió euróból újítaná fel az önkormányzat az Irtvány II. lakótelepen lévő alapiskola épületét.

Sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően tennék rendbe a több épületből álló komplexumot. A képviselő-testület jóváhagyta a pályázat benyújtását, a felhívást a regionális operatív program keretében tettek közzé. A projekt összköltsége közel 1,1 millió euró, az ötszázalékos önrész 55 ezer euróra rúg, ezt az összeget saját megtakarításából fedezi a város. Alexandra Pivková polgármester lapunknak elmondta, ha sikeres lesz a pályázat, a Novomeský Alapiskola széles körű felújítása valósulhat meg. Az iskolát 1970-ben kezdték el építeni és 1977-ben nyíltak meg az első osztályok. Bár a közelmúltban rendbe tették a komplexum néhány épületének tetőszerkezetét, komolyabb felújítási munkálatokra évek óta nem került sor. „A projekt magában foglalja az iskola és a tornaterem épületeinek külső rekonstrukcióját, az épületek homlokzatának helyreállítását, hőszigetelését valamint az ablakok és az ajtók cseréjét. A tornaterem tetőszerkezetének helyreállítását, hőszigetelését és az épület padlójának cseréjét” –magyarázza a polgármester. Hozzátette, a város nem először pályázik az épület rekonstrukciójára. A tervdokumentáció és a munkálatok költségvetése évekkel ezelőtt elkészült, rendszeresen meghosszabbították az építkezési engedélyt is. Ezért tudnak azonnal reagálni a pályázati felhívásra, melyet még a korábbi programozási időszakban ki nem merített anyagi források felhasználására írt ki a mezőgazdasági minisztérium. Az önkormányzat az ablakok cseréjétől és az épületek hőszigetelésétől komoly megtakarítást remél, a téli időszakban az épületek fűtése több ezer eurót emészt fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?