A Népesre emlékezve, a jövőt fürkészve...

Az akkori mintegy háromórás műsort követően a közönség „hosszú percekig, felállva ünnepelt.” Alig másfél év múlva az együttes megszűnt. Az elmúlt hét végén Dunaszerdahelyen a néptáncosok azt feszegették: hogyan tovább...?

A kérdés régóta időszerű, hiszen nemzeti kultúránk talán egyetlen szegmensével sem bánt úgy el az idő – és persze, a mindenkori hatalmat kiszolgáló számos kultúrkáder – , mint éppen a folklórral. Míg a színház- vagy képzőművészetnek megmaradtak az egész Felvidéket átfogó fórumai, a rendszerváltás óta eltelt másfél évtizedben sorra szűntek meg az országos jelentőségű népzenei fesztiválok. Az okokat kutatva eljuthatunk oda, hogy a kilencvenes évek első felében egyetlen kormánynak sem volt szívügye az időközben nemzetiségi sorba degradált magyar népi kultúra, sőt egy időben minden eleve bűnös volt, amihez a „magyar” jelző társult. Még mélyebbre haladva az időben kiviláglik az is, hogy bár a kommunista rendszer nagylelkűen „tolerálta”, sőt látszólag támogatta is a Csehszlovákiába szakadt népcsoportok kultúráját, a népi kultúrát mindig fokozottan ellenőrizte; nyilván azért, mert ezáltal kötődött az adott népcsoport legerősebben a gyökereihez, az anyanemzethez. A Felvidék magyarsága által létrehozott szervezetek egyike sem volt képes dacolni a „kor szellemével”; hogy mindig, mindenhol akadtak „téglák”, azaz az adott politikai rendszert kiszolgáló egyének, akiknek a pozíciójuk és az azzal járó kedvezmények megőrzése fontosabb volt, így az eredeti célkitűzés megvalósítása általában megrekedt. Beszélhetnénk a turáni átokról is, mely nagyjából arról szól, hogy magyar a magyarral sose értsen szót, és így tovább...

Az egykori Népes kapcsán érdemes megjegyeznünk, hogy fennállása alatt jelentős, azóta is egyedülálló sikereket könyvelt el. Urbán Ernő írta róla, hogy nagy öröm és meglepetés volt számára a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes szereplése. „Semmi merevség, semmi lélektelen akrobatika, ellenben a fiatalok minden mozdulatában tisztaság, szépség, megindító báj, s ami a legfőbb: igaz, a nevükhöz méltó népművészet” – írta. Illyés Gyula pedig a következőket jegyezte meg: „A népi együttesek legnagyobb veszedelme, ha elszakadnak a nép előadásmódjától, ha a művészetük művi, akrobatikus vagy operettszerű lesz. A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes egészében megfelelő úton jár. (Nem szólva a műdalokról.) Az Üvegestánc előadása volt az egyik legszebb bizonyítéka. Szívemből gratulálok a sikerhez, és további eredményt kívánok.”

Nos, a további eredmény – eltekintve attól, hogy telt házas műsort adtak Dél-Szlovákia szinte valamennyi városában, és mintegy száz előadását 150-200 ezer ember látta –, elmaradt. 1955-ben a Szlovákiai Állami Népi Együttesbe igazolt át a korábban mintegy száztíz tagot számláló Népes néhány tagja, a többiek pedig szétszéledtek az országban. Ezzel kezdetét vette egy másik történet, amely a hazai folklór történetébe amatőr népművészeti mozgalom címen vonult be.

Erre az ígéretes kezdetre emlékeztek a dunaszerdahelyi konferencia résztvevői közül azok, akik ott voltak a kezdeteknél; név szerint Méryné Tóth Margit néptánc-szakelőadó, néprajzkutató, Takács András, a Népes egykori koreográfusa és Ág Tibor zeneszerző, az együttes zenei vezetője. Elmondásukból kiderült: a Népes története bizonyíték arra, miképp lehet a nulláról indulva, lépésről lépésre haladva komoly sikereket elérni annak ellenére is, hogy az ország kultúrpolitikai légköre nem a legkedvezőbb. Ág Tibor hangsúlyozta, hogy a Népes nyomán szerveződő folklór- és gyűjtőmozgalom alapokat teremtett a további munkához, ami alatt elsősorban a felvidéki tájakon összegyűjtött, majd részben rendszerezett irodalom értendő. A jövő kihívása az, miképp tudjuk ezt hasznunkra fordítani.

A Népes nagyszerű indulására, diadalútjára, majd megszűntére való emlékezés kiváló alkalmat szolgáltatott arra, hogy az együttes egykori, a néptánc- és hagyományőrző csoportok jelenlegi vezetői, valamint a szűkebben értelmezett „szakma” közös nevezőket találjon. „A hazai néptáncmozgalom olyan helyzetbe került az idők során, hogy még vezetői szinten sem ismerjük egymást – mondta Konkoly László, a Szőttes művészeti vezetője. – A szakmai találkozó összehívásának az egyik oka tehát az ismerkedés. A másik, hogy számot vessünk munkánkkal, tevékenységünkkel, terveinkkel. Nem kevésbé fontos szempont, hogy ezzel a szakmai találkozóval hagyományt szeretnénk teremteni: egy olyan fórum létrehozását tervezzük, ahol a csoportok vezetői időről időre megvitathatják, hol tart a hazai néptáncmozgalom, melyek a legégetőbb problémái. A legfontosabb azonban az, hogy közösen próbáljunk kialakítani valamiféle jövőképet, ha kell, hozzunk létre egy intézményt, amely összefogja a kultúra eme területét.”

„Az itt jelenlévők mindegyike rendelkezik tapasztalatokkal a csoportok és fellépési lehetőségek szervezése, működtetése terén – fűzte hozzá Agócs Attila néprajzkutató. – Ezért fontos, hogy amikor jövőképről beszélünk, közösen tűzzük ki a célokat, majd lépésről lépésre haladva közelítsünk hozzájuk. Hiányzik egy fórum, melyen keresztül terveinket bemutathatnánk.”

A szakmai tanácskozás résztvevői pozitívumként könyvelték el, hogy az utóbbi években nőtt az állam által a kultúrára fordított támogatás összege, és az élő és írott kultúra támogatottságának az aránya 50:50 százalékról 60:40 százalékra módosult.

Ha elsikkad a hagyomány, kilyukad az idő, és elpereg a múlt – kívánkozik ide zárszó gyanánt a bölcsesség, melyek népi kultúránk megőrzésére ösztönöznek bennünket. Tény, nélküle sokkal szegényebbek lennénk...

Tánccal és énekkel is idézték a Népest

Galánta. Megható ünnepség keretében emlékeztek vasárnap, november 28-án az egykori Népes ősbemutatójának 50. évfordulójára. Délelőtt a reneszánsz kastélyban találkoztak az együttes alapítói, egykori tagjai és azok, akik megszűnése után is meghatározó egyéniségei voltak kulturáis életünknek. Görföl Jenő központi titkár vezetésével ünnepi taggyűlést tartott a Csemadok Országos Tanácsa (OT), amelyen Száraz József országos elnök köszöntötte az egybegyűlteket. A régi időket Mács József idézte fel, aki akkoriban íróként és újságíróként járta végig az országot. Olyan neves vendégei is voltak a találkozónak, mint Serfőző Sándor és Tímár Sándor, a Magyar Állami Népi Együttes egykori vezetői.

A Csemadok OT és Galántai Területi Választmánya által szervezett rendezvény délután a városi művelődési központban folytatódott, ahol Bíró Ágnes, a kulturális tárca államtitkára nyitotta meg az ünnepi műsort. Olyan együttesek is színpadra léptek, amelyek a korán megszüntetett Népes utódjaként születtek (az Ifjú Szivek, a Szőttes, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Nagyidáról és a Garam Menti Népi Együttes Léváról, továbbá a Galántai Kodály Zoltán Daloskör), de a Kis Csalló gyermek táncegyüttes által a jövő nemzedék is nagy sikerrel képviseltette magát. (gl)