Drogkereskedőkre csapott le a NAKA és a magyar rendőrség (FOTÓK)

A magyarországi rendőrök együttműködésével tizenkét személyt vett őrizetbe a NAKA egy drogellenes akció során

Drogkereskedőkre csapott le a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) közösen a magyar rendőrséggel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Baracka fedőnevű akció keretében. A szlovák állampolgárokból álló csoport 2021 óta Szlovákia és Magyarország területén is tevékenykedett. Összesen 12 szlovák állampolgárságú személyt vettek őrizetbe – tájékoztatott a rendőrség a közösségi hálón.

A csoport tagjai a gyanú szerint Szászfa településen egy családi házban kialakított laboratóriumban metamfetamint állítottak elő, majd azt más személyekkel Kassa térségében terjesztették. A magyar rendőrség lefoglalta a házi laboratóriumot és mintegy 700 gramm metamfetamint, további 1000 gramm félkész kábítószert és több mint 37 ezer eurót.

A szlovák rendőrség Kassán és Rozsnyón több házkutatást tartott, egyéb helyiségeket és gépjárműveket is átkutatott. Nagyobb mennyiségű marihuánát, efedrin tablettákat és készpénzt foglalt le. A házkutatások során több más tárgy is előkerült, melyek korábbi, Kassa megye területén elkövetett lopásokból származnak.

Összesen 12 szlovák állampolgárt vettek őrizetbe, valamint két gépkocsit és bűncselekményekből származó pénzt foglaltak le. „Zajlik az őrizetbe vett személyek kihallgatása, további információkat nem nyújtunk” – közölte a rendőrség.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?