A magyar–latin tanári diplomától a levél- és gyümölcsgyűjtő találmányig

Szabó Gyula
NÁDSZEG |

Rangos elismerést kapott Szabó Gyula találmánya egy nemzetközi világversenyen, ő azonban azt vallja, az is ugyanolyan fontos elismerés, ha az emberek elkezdik használni a falevélgyűjtő szerkezetet.

Øssed (ejtsd: összed) a neve annak a nagyon hasznos szerkezetnek, amelyet Szabó Gyula formatervező alkotott meg elsősorban azért, hogy megkönnyítse a szülei életét. 


Szüretelés kényelmesen

Az Øssed a falevelek, apró gyümölcsök begyűjtésére alkalmas tárgy, amelyet a fa törzsére kell erősíteni és a koronája alá elhelyezni, hogy ne kelljen a földről szedegetni mindazt, ami a fáról lehullik, lepotyog. Leginkább egy fordított esernyőhöz hasonlít. „Az Øssed lényegében az összeszed szóból ered. Két ok miatt van benne a skandináv Ø betű. Az egyik, hogy feleségemmel, Gabival 2010-ben Norvégiában jártunk, rendkívül inspiratív volt a hely, nagyon sok ötlet jött elő bennem a hatására. A másik ok, hogy grafikai szempontból jobb a skandináv változata az ö-nek. Először csak azért találtam ki ezt a nevet, mert valahogy el kellett nevezni a projektet, de mivel többeknek megtetszett, ezért maradt ez a név. A szerkezet megvalósításának ötlete személyes indíttatásból született, hogy a szüleimnek megkönnyítsem ősszel a kerti munkákat, hogy a száraz leveleket összegyűjtse helyettük. Miután elkészült, több visszajelzést kaptam, hogy nemcsak a levelek, hanem apróbb gyümölcsök begyűjtésére is jó, erre először nem is gondoltam. A lekvár vagy a cefre főzéséhez például ideális, amihez sokan fóliát vagy ponyvát terítenek a fa alá, hogy könnyebb legyen a gyümölcsöt összeszedni. Ez viszont azért nem a legjobb megoldás, mert ha a lepotyogott gyümölcsre ráesik az eső, az nem tud elfolyni, a gyümölcs rothadásnak indul, de a darazsak, a hangyák is meglepik a gyümölcsöt, illetve az sem elhanyagolható szempont, hogy a fólia vagy a ponyva az esővizet, a harmatot megvonja a fától és a fű is kiszárad alatta. Az Øssed hálóból készült, tehát az esővizet átereszti, nem ázik a gyümölcs, nem másznak bele a bogarak, a férgek” – mondta el Szabó Gyula.

Nagy elismerés 

Az Øssed négy részből áll: egy, a fa kerületéhez igazítható övből, egy bádogból és akácfából készült abroncsból, üvegszálas laminált rudakból és hálóból. „Igyekeztem minimálisra korlátozni a műanyag használatát, csak a háló készült hdpe-műanyagból, amely a legkönnyebben újrahasznosítható műanyag. Ezt nagyon körülményes lett volna természetes anyagból elkészíteni, felmerült a lenháló ötlete, de az nem lenne annyira időtálló, hiszen az időjárás viszontagságainak ellen kell állnia. A kivitelezésnél a legfontosabb szempont az volt, hogy a fa koronájához lehessen igazítani a szerkezetet, ezért több méretben készült. A kisebbik háló átmérője legfeljebb 2,5 méter, a nagyobbik 4,5 méter lehet. A fatörzs kerületéhez igazodva 50, 70 és 90 centiméter kerületű abroncsból lehet választani. A háló alakját is lehet módosítani attól függően, hogy a fa koronája inkább tölcsér, vagy katlan formájú. Az Øssedet a kisméretű gyümölcsökhöz ajánlott használni, mint például a meggy, a cseresznye, a mandula, a sárgabarack, a szilva, a mogyoró. Az almához, körtéhez nem ajánlom, hiszen azok viszonylag nagy gyümölcsök, amelyeket könnyen és gyorsan le lehet szedni. A mogyorófára is felszereltem kora tavasszal, hogy a lepotyogó barkát összegyűjtsem. A hálót a tépőzárak, illetve a felfüggesztéshez használt kampók segítségével lehet kiüríteni. Az egész szerkezet egyébként a fa koronájával együtt mozog, a szél átfúj rajta, tehát nem kell attól tartani, hogy tönkreteszi” – magyarázta a formatervező, akinek alkotása nemrég az A’Design Award and Competition design versenyen bronzsávos minősítést nyert. „Egy 227 tagból álló nemzetközi zsűri értékelte a benevezett munkákat. Az Øssed a mezőgazdasági eszközök és gépipari formatervezési kategóriában indult a versenyen. Óriási elismerése a munkámnak, jó érzés, hogy van értelme annak, amit csinálok, de nem szeretnék túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki, hiszen ugyanolyan elismerés az is, ha valaki felszereli az Øssedet a kertjében. Jólesik a szakmai elismerés, de ugyanolyan jólesik az is, ha az emberek használják a terméket” – hangsúlyozta Szabó Gyula, aki úgy gondolta, elsősorban a magyarlakta területen lesz iránta nagyobb kereslet, hiszen ezen a részen jellemző a gyümölcstermesztés, de nagy örömére Szlovákia számos területéről érkeztek már megrendelések. Több olyan, Pozsony környéki vevője volt, aki a városban él és csak a hétvégén tud kimenni a kertbe. Ők azért vásárolták meg a terméket, hogy annak a rövid időnek a nagy részét, amit a szabadban tudnak tölteni, ne a levelek, termények gyűjtögetésével töltsék. 

Többszöri nekifutásra

A formatervező elárulta, sokadik nekifutásra sikerült megalkotnia a levélgyűjtőt. „Még 2019 elején döntöttem el, hogy elkészítem. 16 prototípus készült, közben folyamatosan módosítottam a koncepciót. Nagyon sokszor feladtam, akár naponta többször is azt mondtam, hogy nem folytatom, aztán 2021 májusára mégis elkészült. Akkor teszteltem le először, őszre pedig megkapta a végső formáját. A feleségemnek nagyon sokat köszönhetek, ő az, aki mindig visszabillent, ha épp feladnám. Egy érzelmi hullámvasút a formatervezés. Az elején mindig van a fellángolás, aztán nem biztos, hogy éppen úgy sikerül a megvalósítás, mint ahogy elképzeltem. Olyankor kicsit összetörök és feladom, majd jön egy más elképzelés és újra nekiállok. Így megy addig, míg el nem készül a végeredmény. Szerencsére egy-két napnál nem szokott tovább tartani a letargia, olyankor olyasmivel foglalkozom, ami eltereli a figyelmem, például kitakarítom a műhelyt. Autóvezetés, fűnyírás közben jönnek a legjobb ötletek. Nagyon nagy segítség nekem, hogy Gabi kívülről tud ránézni egy-egy problémára, kérdésre, az ő véleményét mindig kikérem” – árulta el.  

Tanárból tervező

Szabó Gyula magyar-latin tanári szakon végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen. „Nagyon szerettem latin szövegeket, elsősorban verseket fordítani magyar nyelvre, az volt a mindenem, azért is választottam ezt a szakot. A kisdoktori képzés alatt menedzsmenttel kezdtem foglalkozni, egy cégnél dolgoztam, de mindig volt bennem hiányérzet. Úgy éreztem, végigdolgozom a napot, még sincs kézzel fogható, látható eredménye a munkámnak, ráadásul az egész napomat egy irodában ülve töltöttem. Hiányzott a kétkezi munka, amit hétvégén próbáltam pótolni. A feleségemmel közösen terveztük, majd saját erőből építettük fel a családi házunkat, sok dolgot magamnak kellett kitalálni, megvalósítani. Miután befejeztük, voltak ötleteim, amiket szerettem volna megvalósítani. Az első saját készítésű berendezési tárgy egy lámpa volt. Azért készült, mert nem találtunk olyat, ami igazán tetszett. Később kulcstartó polcot készítettem, majd egyre több ötletet valósítottam meg. 2020 tavaszán nekifogtam egy saját tervezésű műhely megépítéséhez, amelyet szintén egyedül készítettem. Eljutottam oda, hogy azzal foglalkozom, amit szeretek, a hobbimból élek. Időnként azért még vissza-visszatérek a latin szövegekhez, versekhez is” – fejtette ki hozzátéve, hogy nem veszi kitérőnek élete egyik szakaszát sem, úgy érzi, hogy minden folytatólagos, minden tevékenységében az alkotás örömét, a kihívást, a kreativitást keresi és általában meg is találja. 

Szabó Gyula saját bevallása szerint a beltéri elemek készítésénél szereti az egyszerű, letisztult formákat, a minimalista vonalvezetést, a valóság és az illúzió határainak összemosását. Általában saját részre készíti a tárgyakat, de vannak megkeresések irányában. Olyankor is azt szereti, ha szabad kezet kap a megvalósításban és tömeggyártásra sem szeretne áttérni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?