A Kuttyomfitty Meseudvar kitárta kapuit

Az előadás után a Kuttyomfitty Társulat fényképezkedett a rajongókkal (A szerző felvétele)
Ekecs |

Harmadik éve rendezi meg a Kuttyomfitty Társulat szokásos Meseudvarát, ami mondhatni, már hagyománnyá vált a faluban. A programok középpontjában újra a gyerekek állnak, de az egész család jól szórakozhatott az egésznapos rendezvényen.

 

Már napokkal azelőtt megkezdődtek az előkészületek az Ekecsi kultúrház épületének környékén, hogy jó és rossz idő esetén is minden adott legyen ahhoz, hogy egy nagyszerű programsorozattal várják a látogatókat. Megkezdték a sátrak építését, megindult a tereprendezés. A sok helyi mellett Somorjáról, Vághosszúfaluból, Vásárútról, Bősről, Győrből, Tatáról és Lábatlanból is érkeztek hozzájuk, hogy lássák, idén miben lesz más, miben lett jobb a Kuttyomfitty Meseudvar. Csalódásra semmi okuk sem volt. Annak ellenére, hogy az eső egy-két alkalommal közbeszólt és mindenkit a sátrak alá tessékelt, szűntelen érdeklődés jellemezne a napot.

Idén annyiban sikerült másként a Meseudvar, hogy esett. Viccet félretéve, valójában nagyon sokban. Amikor 3 éve elkezdtük a rendezvényt, éppen akkor volt a covid-időszak és emiatt több korlátozást is figyelembe kellett vennünk. Az első évben 270 regisztrált vendégünk volt, a másodikban több mint 500. Idén már nem kötöttük regisztrációhoz a részvételt, de sokkal több emberre számítottunk.

– mondja Dobsa Tamás, a Kuttyomfitty Társulat férfi tagja, a rendezvény főszervezője. A program egyik fő támogatója Nagyszombat megye volt participatív költségvetésével, amiből a közönség szavazatai alapján az első tízbe bekerült formációk kaphatták meg a pályzati összeget. „Nem akármilyen helyen végeztünk idén, ugyanis a harmadik helyen álltunk egész Nagyszombat megyében” – mondja büszkén Dobsa Tamás.

A mesés udvar

Mintha a kézműves sátrak is a csodás történetek kellékeit árusították volna. Volt tarisznyába való ízletes lepény, vászontáskák, a hetedhét országra szóló lakodalomra készített különleges édességek és sütemények, az ünnepi koccintáshoz kézműves kerámiák, bögrék és kupák, lehetett kapni pihe-puha ágyakba való, puha fonalból kötött plüss állatkákat, sőt még a festés fondorlatait elsajátíthatták a legkisebbek, akik népi motívumokkal gyakorolhattak szakavatott felnőtt segítség mellett. Mindenki megtalálhatta a számítását az izgalmas programok terén is, ugyanis felettébb színvonalas előadásokat hoztak el a szervezők.

A kihelyezetett fa játékokkal egész nap játszhattak (A szerző felvétele)

Otthon készült kézműves produkció

A programok két színtéren zajlottak, az egyik a nagyszínpad volt, a kultúrház épülete mellett, a másik a kis sátorban, ahol akár szőnyegekre és párnákra is ülhettek a gyerekek, hogy az első sorból élvezhessék a különleges programokat, mint például a az egyszemélyes mesemondást. Ha valaki nem tudná, hogyan tud a mai virtuális világunkban egy ember száz másik figyelmét megragadni, legyen az gyerek, vagy felnőtt, az összes színt, izgalmat és kalandokat belevinni egy-egy mesébe, látogasson el jövőre Ekecsre a Meseudvarba.

A Meseudvar egy egyedi, otthon készült kézműves produkció.

– hangsúlyozza Dobsa Tamás, aki szerint felesleges túlbonyolítani a programszervezést. Fontosabb számukra, hogy a műsorok a családok számára élvezhetők legyenek, hogy kikapcsolódásukat tartalmasan töltsék és mindenki jól szórakozzon. 

Rengeteg fesztiválon járunk és azt látjuk, hogy a sok bába közt elveszik a gyerek. Olyan sok a szervezési teendő az egyes fellépéseinkkor, ami szerintünk teljesen felesleges

– teszi hozzá. A színpadi kellékeket mind maguk készítik, a jelmezek egyediek és a társulat két előadója férj és feleség, Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás, akik hivatalos néptáncosként remek színpadi tehetséggel megáldott művészek és nem mellesleg a kisujjukban van még a programszervezés is.

Korpás Éva és zenekara mesés hangulatot varázsolt, a gyerekek és felnőttek is egyaránt részt vettek a műsorban (A szerző felvétele)

Színvonalas előadások

Számos tehetséges fellépő gazdagította idén a Meseudvart, akik sorban egymás után adták elő műsoraikat, egyikük a kis színpadon, másikuk a nagyon. A nézőközönség vándorolt, egyik helyiségről a másikra és közben kipróbálhattak tradicionális népi fa játékokat, lovacskázhattak, gólyalábazhattak, nyilazhattak, és célba is dobhattak. A délelőtti hivatalos megnyitó után Kassai Anita Interaktív Papírszínházával a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című műsorával kezdtek, őt követte a rendezvény szervezője, a Kuttyomfitty Társulat az Egyszer egy királyfi-val. Szénási Veronika, Bukovics János, Lajtos Anna Aranka és Tamási Blanka élőszavas mesemondással szórakoztatta a nézőket. Fellépett Korpás Éva és zenekara az interaktív Libidaridom-mal, majd Badin Ádám érkezett a Meseszínházzal. Újra Szénási Veronika, Bukovics János, Lajtos Anna Aranka és Tamási Blanka meséltek a kis sátorban, majd a Guliba Társulat: Csípd meg, fogd meg, eredj utána! című előadása következett. Este 6 órától a Langaléta Garabonciás Gólyalábas Kompánia zárta programjával az estét. A Kuttyomfitty Társulat évente legalább 200 előadást tart, bejárva egész Felvidéket, de Magyarország és a magyar lakta területek nagy részét is. Rajongótáboruk sorra bővül, aminek köszönhetően a magyar tájegységek táncai és a legszebb népdalok is mind-mind egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?