A kukoricacsuhé illata

Vendéglátóm idén ünnepelte hatvanadik születésnapját, gyermekkorát Naszvadon töltötte, ahol édesanyjától tanulta a csuhéfonás mesterségét. Ekkor még kényszerből, pénzért tette, ma már kedvtelésből fonogat.

Húsvétváró ékességek

„A kész árut felvásárolták tőlünk, emlékszem, sokkal többet bíbelődtem egy-egy kosárral, mint a többiek. A munkámat akkor találtam jónak, ha a fonás erőssége, a kosár szerkezete kifogástalan, rugalmas, időtálló lett. Ezt a mai napig szem előtt tartom!” – állítja meggyőződéssel Veronika, aki kalandos módon szerezte be a kukoricacsövek lehántott héját. „Idén jól jártunk. Előbb Koltán gyűjtöttünk csuhét, majd egy ismerős jóvoltából Szimőn. Az egyik gazda éppen nem volt otthon, amikor kombájnnal learatták a szomszédok kukoricatermését, ezért végül kézzel kellett betakarítania a kukoricát. A mi nagy szerencsénkre! Hiszen a kombájn aratta kukoricának már nem tudjuk használni a héját. ĺgy lett a miénk a fóliasátor alá mentett száraz csuhé” – meséli lelkesen, miközben korát meghazudtoló fürgeséggel peregnek ujjai között a vékony csuhérudacskák, fonogat szorgalmasan.

Elárulja, többnyire tavasszal érkeznek ismerősöktől és barátoktól a megrendelések. Ki ne szeretné szép fonott kosárba tenni a hímes tojásokat, vagy díszes kenyérkosárban tálalni a péksüteményt a locsolóknak. Ilyenkor kukoricaháncsból font szalvétatartóval, mutatós falvédővel varázsolják ünnepivé otthonaikat a háziaszszonyok. A népi hagyományokat ápoló kézműves asszony kacagva meséli, hogy a konyha meszelését vállaló mesterember, látva munkáit, fizetésképpen üvegpoharaira kért díszes burkolatot kukoricacsuhéból. Szívesen eleget tett a kérésének. Pohár- és edényalátéteket, négyzet alakú és kerek kosarakat formáz szívesen, meg falvédőket. „Lányom és unokám, meg a szomszédasszonyom kérésére készítettem mutatós válltáskákat is” – rakja elém nem kis büszkeséggel alkotásait. Az édesanyától ellesett kosárfonást sem felejtette el, ezekből különböző méretűeket készít.

A fonás a fájdalomcsillapítója

„Persze, csak akkor, ha az egészségem engedi” – teszi hozzá szomorúan, az iménti mosolyát egy pillanatra beárnyékolja az évekkel ezelőtti, komoly betegség emléke. Veronika ugyanis sklerozis multiplex betegségben szenved. Szervezete valami oknál fogva olyan ellenanyagokat termel, melyek károsítják az idegpályák szigetelőanyagát. A betegség a test ellenálló-képességének gyengülésével jár, és a gyógymódokkal egyelőre csak a tünetek mérséklését érik el az orvosok. A betegnek most is hólyagok feszülnek a talpán, járni is alig bír. Vannak időszakok, amikor a nagy fájdalmak miatt fel sem tud kelni az ágyból. A hálószobában, ahol megmutatja hímzéseit, faliképét, ott áll a tolószék arra az esetre, amikor jártányi ereje sem marad. Veronikát évente néhányszor kórházban vagy gyógyfürdőben kezelik. Sok barátot, kedves ismerőst kapott ajándékul az egészségügyi intézményekben töltött hetek és hónapok során, mára ennek köszönhetően Csehországba is ismerik, kedvelik a munkáit.

Unokái, Dávid és Veronika is próbálkoznak a csuhéfonással. Az ügyeskezű mestertől nemcsak ők, hanem a Regionális Műelődési Központ játszóházait látogató gyerekek is elsajátítják a téli és tavaszi rendezvények alkalmával a fortélyokat. „Sajnos, nem mindenki tartotta fontosnak megtanulni a régi idők mesterségeit. Pedig a szüleik, nagyszüleik ott dolgoztak mellettük a családi házban. Nem is tudják továbbadni a hagyományokat. Talán, ha rá lettek volna kényszerülve, mint én apró koromban, jobban értékelnék e szép hagyományt” – töpreng Veronika. A nedves csuhét fakeretre vert szögek közé húzza, majd a horgolótűre emlékeztető pálcákkal fürgén eligazgatja. Öröm nézni munkáját, mert ilyenkor megfeleledkezik a betegségéről. Fonott csodákkal enyhíti a fájdalmát nap mint nap, elhessentve a komor gondolatokat. Tavaszvárás idején, húsvét ünnepén idén is nagyon sok otthonban gondolnak majd a naszvadi hagyományokból erőt és szépséget merítő kézművesre.