A kubai elnök bírálta a zavargásokról terjesztett "hazugságokat"

kuba tüntetés

Bírálta a Kubában történt zavargásokról terjesztett "hazugságokat" szombaton Miguel Díaz-Canel, a szigetország elnöke, aki a "forradalmi eszmék megerősítésének" szentelt havannai politikai gyűlésen beszélt több tízezer híve előtt. "Amit a világ most Kubáról lát, hazugság" - jelentette ki hat nappal a kommunista kormány elleni tüntetések után Díaz-Canel, aki bírálta a közösségi portálokon terjesztett, erőszakoskodásra és vandalizmusra buzdító "hamis képeket".

"Árad a gyűlölet a közösségi portálon" - hangsúlyozta az elnök, azután, hogy vasárnap déltől szerda reggelig lekapcsolták az internethez való hozzáférést.

Kubában "nem olyan kormány van hatalmon, amely elnyomná a népét" - mondta az államfő. A tüntetéseken egy ember meghalt, több tucatnyian megsebesültek és több mint száz embert vettek őrizetbe - emlékeztetett az AFP francia hírügynökség.

"Egyetlen hazugságot sem tettek közzé véletlenül vagy tévedésből, mindez egy nem hagyományos háború forgatókönyve alapján végzett hideg számítás" - tette hozzá az elnök, aki az Egyesült Államokat vádolja a július 11-i tüntetések megszervezésével.

"Győzni születtünk, nem legyőzetni!" - skandálta a tömeg a havannai tengerparti Malecon körúton.

A 90 éves volt elnök, Raúl Castro is ott volt a nagygyűlésen, a helyzet súlyossága miatt átmenetileg kénytelen volt visszatérni a visszavonultságból.

Röviddel a gyűlés előtt egy férfi a kormányellenes tüntetés himnuszává vált rap-szám szavait kiáltotta - "Patria y Vida" (haza és élet), a rendvédelmi erők őrizetbe vették - jelentették az AFP tudósítói a helyszínről.

A Granma, a Kubai Kommunista Párt lapja szerint hasonló nagygyűléseket tartottak a karibi szigetország más városaiban, így Santiago de Cubában, Bayamóban, Camagüeyben és Santa Clarában is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?