A Könyvek könyvéről – másképp

Rozsnyó |

<p>Rendhagyó kiállítással várja január folyamán látogatóit a rozsnyói Gömöri Könyvtár (GK PD). A Biblia az úton című kiállítás a világ legolvasottabb könyvét, annak különleges kiadásait mutatja be &ndash; közte tűz- és vízálló papírra nyomtatott változatát, illetve a pápua új-guineai bennszülöttek nyelvén készült hangoskönyvet.</p>

 

1744-es kiadású zsoltároskönyv, a Szentírás 1776-ban kiadott egyik példánya, az Újszövetség 1568-ban készült átirata, illetve egy, a kommunisták által korábban bontásra ítélt zsinagógából megmentett, Mózes könyvének 5. részét tartalmazó pergamentekercs – mindez, és ennél jóval több is látható a Gömöri Könyvtárban. Miképp a Biblia maga sem csak egy egyszerű könyv, úgy a kutatásával foglalkozó tudományág is rendkívül szerteágazó eredményeket képes felmutatni. Milan Šurman kutató, aki három évtizedet szentelt a Biblia tanulmányozásának, a kiállítás kapcsán elmondta: a Könyvek könyve olyan üzeneteket, információkat tartalmaz, amelyek korunk emberének is nagy segítségére lehetnek a világban, az életben való tájékozódás során.  „A Biblia a világ legtöbb kiadást megélt könyve – mondta –, ez idáig 2500 nyelven és nyelvjárásban jelent meg. A kiállítás száznál több példányát mutatja be, köztük olyat is, amelyik teljes mértékben ellenáll az időjárás viszontagságainak. Ezt olyan papírra nyomtatták, amelynek összetételét gyártója, illetve az USA találmányi hivatala is hétpecsétes titokként őrzi.” A kiállítás egy másik különlegessége az a napenergiára működő MP3-as lejátszó, amelyről a Szentírás pidgin-english nyelven, azaz a Pápua Új-Guineában élő bennszülöttek nyelvén szólal meg. Iveta Kyselová, a Gömöri Könyvtár igazgatója elmondta: a Biblia az emberiség kultúrtörténeti fejlődésének is értékes dokumentuma. A rozsnyói kiállítás látogatóinak képzett vezetők nyújtanak tájékoztatást a kiállított tárgyakról; a tárlat január 25-ig látogatható. (ir, korzár, la)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?