A komáromi kórház dolgozói tavaly több mint 230 000 adag vakcinát adtak be

koronavírus-vakcina

A komáromi Agel kórházban 2022-ben is folytatódik a COVID-19 elleni vakcinázás. A kórház dolgozói Komárom mellett a nyitrai, vágsellyei és párkányi nagy kapacitású oltóközpontokban is oltanak. 

"Az egészségügyi szakemberek egybehangzó véleménye szerint az oltás az egyetlen hatékony eszköz az új koronavírus elleni küzdelemben. A megerősítő harmadik dózis képes megakadályozni az új variánssal, az omikronnal való megfertőződést is, amely a következő hetekben terjedhet el" - mutatott rá Gabriela Filkóová, a kórház megelőző kezelésért felelős igazgatóhelyettese.

Hozzátette: a kórházi statisztikák megerősítették, hogy az aktuális járványhullám alatt azoknak a pácienseknek a döntő többsége, akik esetében a COVID-19 betegség súlyos lefolyású vagy végzetes volt, nem volt beoltva. "Ezért a standard ellátás, a monoklonális antitestekkel és az új gyógyszerekkel való kezelés mellett idén is az oltás lesz a fő prioritásunk. Olyan feltételeket teremtettünk, hogy bárki, aki az oltás mellett dönt, gond nélkül eljöhessen a kórházba, és megkapja a vakcinát" - hangsúlyozta Filkóová.

A komáromi kórházban 2021. január 7-én nyílt meg az oltóközpont. A Nyitra Megyei Önkormányzattal együttműködve a kórház dolgozói az említett négy oltóközpontban eddig csaknem 232 000 adag vakcinát adtak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?