A Komáromi járás legnagyobb fordulatát Gúta szállította Halász Béla győzelmével

Halász Béla
Gúta |

Halász Béla (független) személyében 16 év után lesz új polgármestere Gútának. Ez volt az elmúlt hétvége legnagyobb választási meglepetése a Komáromi járásban. A várost eddig vezető Horváth Árpád (Szövetség, korábban MKP) négy ciklus után búcsúzik a városvezetői funkciótól.

Halász Béla 1548 (41,10%) szavazattal futott be Horváth Árpád előtt, akivel végig nagyon szoros versenyben voltak. A 3766 érvényes szavazatból Horváth 1437-et, míg a szintén függetlenként induló Kárpáty Ernőt 781-et kapott. A választási részvétel 43,47%-ot tett ki, amely érezhetően alacsonyabb, mint a négy évvel ezelőtti: akkor 51,6% volt.

A 17 tagú képviselő-testületbe hatan kerültek be a Szövetség jelöltjeiként. Közülük Viola Miklós (1308) és Horváth Árpád (1121) kapta a legtöbb szavazatot. A frakciót rajtuk kívül még Koczkás Beáta, Hájas Tamás, Madarász Róbert és Finta Zoltán fogja alkotni. Kilencen függetlenekként kerültek be a testületbe, közülük Lengyel Istvánra szavaztak a legtöbben, szám szerint 1012-en.

Pártonkívüliként a szavazók még a következő képviselőjelölteknek szavaztak bizalmat: Németh Iveta, Kürti Mónika, Gőgh Péter, Kögler Zoltán, Angyal Béla, Kárpáty Ernő, Ferencz László, Samu István és Árgyusi Imre. Végül pedig Forró Tibor a Progresszív Szlovákia színeiben ülhet be a testület soraiba. Halász Béla az Új Szónak elmondta, az elejétől fogva bíztak a győzelemben az emberek visszajelzései alapján: „Bár ezt többen nem tudatosították, és talán ennek is köszönhető, hogy igazából nem vettek minket komolyan. Az eredményt inkább az előző évek munkájának tudom be, amit Gútáért végeztünk, és természetesen a kampány is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült jól mozgósítanunk.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?