Egy harmincéves gölnicbányai járásbeli nő szúrta meg január 30-án a villamoson az egyik jegyellenőrt. Zuzana M. a járásbíróság döntése alapján előzetes letartóztatásban marad.KassaA nő tegnap reggel állt a bíróság elé.
A kassai késelő azt állítja, pszichiátriai beteg
Egy harmincéves gölnicbányai járásbeli nő szúrta meg január 30-án a villamoson az egyik jegyellenőrt. Zuzana M. a járásbíróság döntése alapján előzetes letartóztatásban marad.
Kassa
A nő tegnap reggel állt a bíróság elé. Azt mondta, azért támadt rá a huszonnégy éves jegyellenőrre, mert veszélyeztetve érezte magát. „Milyen jogon tepertek a földre? Ha még egyszer ilyen helyzetbe kerülnék, inkább megmutatnám a személyi igazolványomat” – mondta a vádlott. Hozzátette, tisztában van tetteivel, és nagyon sajnálja, ami történt. „Remélem, hamar felépül. Ha jól tudom, nem olyan mély a sebe. Igazából nem is a mellkasára céloztam. A kés azért volt nálam, mert éppen az egyik barkácsboltba tartottam. Nem vagyok büntetett előéletű, de bipoláris személyiségzavarban szenvedek. Pszichiátrián is kezeltek, a betegségem miatt gyógyszereket is szedtem” – magyarázta a bírónak az asszony. A főügyész indítványozta, továbbra is tartsák előzetesben a nőt, mert nem kizárt, hogy újabb bűncselekményt követne el. A bíró elfogadta a javaslatot, de Zuzana M. panaszt nyújtott be ellene. A rendőrségi nyomozó súlyos testi sértés kísérlete miatt indított büntetőeljárást az ügyben.
Az incidens az egyik kassai villamoson történt kedden, amikor az ellenőr kérte a nő jegyét. Zuzana M. kést rántott és mellkason szúrta a férfit. A sérültet azonnal kórházba szállították. „A sérült állapota mindvégig stabil volt. Csütörtökön, az ellenőrző vizsgálat után hazaengedtük” – közölte lapunkkal Ivana Stašková, a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház szóvivője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.