A szociális intézményekben továbbra is tilos a látogatás és szigorú higiéniai-epidemiológiai üzemmódban működnek.
A Kassa megyei szociális intézmények alkalmazottait is tesztelik
Megkezdték a Kassa Megyei Önkormányzat fenntartása alatt működő szociális intézményekben dolgozó alkalmazottak koronavírus-tesztelését. A megye tájékoztatása szerint a következő hetekben 1200 alkalmazottat tesztelnek le.
Anna Terezková megyei szóvivő tájékoztatása szerint a tesztelést a legpontosabb eljárással, vagyis a PCR teszttel hajtják végre, mely a SARS-CoV-2 koronavírus jelenlétét vizsgálja az emberi szervezetben. A gyorstesztek és az összes többi teszt csak azoknak az ellenanyagnak a jelenlétét bizonyítja, amely a már fertőzésen átesett szervezetekben található meg. A szóvivő azt állítja, a megelőzés szempontjából a PCR teszt a leghatékonyabb. Mint kiderült, hétfőn két rozsnyói intézményben, a Jasanimában és a Subsidiumban teszteltek, összesen 164 alkalmazottól vettek biológiai mintát. A mai nap folyamán az őrmezői (Strážske) szociális intézmény 142 munkatársát tesztelték le.
„Mivel az intézmények kliensei állandóan a létesítmény területén tartózkodnak, és mindezek mellett jelenleg új klienseket sem fogadunk, jelen pillanatban csak az alkalmazottakat teszteljük. Ha valamelyik alkalmazottnál bebizonyosodik a fertőzés jelenléte, mindenkit, beleértve a klienseket is leteszteljük. Az intézmények mindegyikében két olyan szobát alakítottunk ki, amelyekben szükség esetén elkülöníthetjük a fertőzötteket. Ezzel párhuzamban két üres intézményben karanténközpontot tudunk működtetni”
– tolmácsolta lapunknak Rastislav Trnka kassai megyeelnök szavait a szóvivő.
Az egyetemmel karöltve
A megyei hivatal a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem (UPJŠ) Orvosi Karával együttműködve végzi a teszteket, a kiértékelést az egyetem szakemberei végzik. A megye tájékoztatása szerint egy hét leforgása alatt megközelítőleg 300 tesztet tudnak elvégezni, de bíznak benne, hogy a közeljövőben még többre is képesek lesznek. A Kassa Megyei Önkormányzat fennhatósága alatt jelen pillanatban 13 szociális intézmény működik. A szóban forgó intézmények összkapacitása 1800 fő, és legalább 1200 alkalmazott dolgozik bennük.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.