A helyi hagyományok és a falusi turizmus összekapcsolódása

A szeminárium résztvevőiA szerző felvétele „Tizenharmadik alkalommal hirA Balaton délnyugati csücskétől déli irányba fekvő községben, „az erdők, virágok, vizek szépséges tája” jelzővel illetett Somogy megyei Mesztegnyőn rendezte meg idei szemináriumát a Magyar Néprajzi Társaság a határon túli néprajzosok számára.

dette meg a Magyar Néprajzi Társaság a nyári szemináriumot, melyet eredendően a határon túli magyar néprajzkutatás támogatására, fellendítésére szánt, de mint az évek során kiderült, nemcsak a határainkon kívül élő magyarság néprajzi kutatása nyert ezzel az azóta már intézményesült szakmai tanácskozással, hanem maga az 1889-ben alapított, nagy múltú tudományos társaság is új lendületet nyert általa” – mondta előadása bevezetőjében Paládi-Kovács Attila akadémikus, a társaság új elnöke. Az idei szimpózium fő témája a helyi hagyományok és a falusi turizmus volt. Ez az utóbbi években egyre aktuálisabbá váló téma azonban mégsem új keletű, hiszen már 1891-ben Herrmann Antal, aki a Magyar Néprajzi Társaság egyik alapítója és első titkára volt, Túrisztika és ethnographica című dolgozatában hangsúlyozta: „Minden helynek leglényegesebb tárgya az ember. A turisztika ne tekintse az embert csak a tájkép staffage-ának (mellékes járulékának), lássa meg a népet. A turista kirándulásoknak legérdekesebb, legtanulságosabb része a vidék népének szemlélése, néprajzi eredetiségének, sajátságainak vizsgálása.” Az egyhetes szeminárium előadásainak többsége a 90-es évek és napjaink problematikáját elemezte a hagyományok és a turisztika összefüggésében. Bali János adjunktus, a falusi turizmus hatékonysága érdekében felélesztett, újrateremtett hagyományokról illetve a továbbélő és felújító hagyományokról beszélt. Rámutatott a kétarcú kultúra kialakulására: például az eladhatóság érdekében egy díszesebb termék mellett saját részre egyszerűbbet készítenek a helybéliek.

Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum igazgatója a tájházakat és a szabadtéri múzeumokat kapcsolta össze a turizmussal. A tájházak létesítésében két fő irány jelent meg: a szervezett, koncepciózus, és a szervezetlen, spontánul létrejövő. Mindkét esetben a helyi értékek védelmén, bemutatásán, oktatási-nevelési célokon túl turisztikai okok is közrejátszottak. A 70-es, 80-as évek „tájházbummja” után a rendszerváltást követően sorra szűntek meg a tájházak, a megmaradtak esetében pedig állandósultak az üzemeltetési és karbantartási problémák. A Magyarországi Tájházszövetség megalakítása egy lépés volt e probléma megoldásának irányába. Ennek munkája során a világörökség várólistájára került az a tájházláncolat, amely mintegy 100 ezres tárgyállománynyal rendelkezik. Mivel nincs teljes kép arról, hogy a határon túl hol és mennyi magyar jellegű tájház található, a jövőben felmérést kell készíteni erről. Magyarország hivatalos támogatást ugyan nem, de szakmai tanácsadást mindenképpen el tud vállalni egy-egy határon túli tájház létesítése, berendezése során. Cseri Miklós egy nagyszabású tervről is beszámolt, amely a következő két évben valósul meg: digitálisan feldolgozzák az összes regionális tájházat, s azok gyűjteményét, ezen kívül kiszélesítik a projektet a Kárpát-medence összes védett épületére, amely projekt ily módon egyedülálló vállalkozásként jelenik meg.

Előadást tartott többek között Lantosné Imre Mária a vallási turizmus témakörében, H. Bathó Edit egy-egy hagyomány színpadi megjelenítésének kérdésében vagy Lelkes Lajos, a Planétás Könyvkiadó igazgatója, aki a magyarországi szakkönyvkiadás nehézségeiről és eredményeiről beszélt. Ez utóbbi kapcsán kiemelte a mára már 32 kötetet megélt Jelenlévő múlt című sorozatot, amelynek sikerdarabja a Jeles napok, ünnepi szokások című könyv a hatezredik példányszámnál tart. A hallgatóság és az előadók között kialakult vitában fokozatosan bontakozott ki a néprajzos szerepe a falusi turizmus terén. A néprajzostól, mint szakembertől tanácsot lehet kérni a falusi turizmus kiépítésében (például a falurendezési tervekben, hogy ne jelenjenek meg tájidegen elemek), a néprajzos részt vehet egy-egy adott közösség hagyományos értékrendjének alakításában, megítélésében. A fiatal, jelenleg néprajz szakos egyetemisták pedig joggal tették fel a kérdést, hogy tulajdonképpen mi a néprajztudomány feladata és tárgya a 21. században, lesz-e még ötven év múlva is néprajztudomány. Mindezek a kérdések nem kevésbé foglalkoztatják a néprajztudósokat is, mert mint arra többen rámutattak, ez a probléma „a néprajztudomány örökös definiálási kényszeréből ered”.

A falusi turizmus és a helyi hagyományok összekapcsolódásának kitűnő példáját az egyhetes szeminárium ideje alatt a saját szemükkel is tapasztalhatták a határon túli résztvevők, akik a mesztegnyői faluház hangulatos udvarán hallgathatták az előadásokat és tanúi lehettek annak, hogy a helybéli gyerekek szinte haza jártak a faluház kézműves műhelyébe. A Gólyafesztivál megrendezése, majd a Rétesfesztivál, amely a Különleges Asztali Örömök Somogyban elnevezésű rendezvénysorozat részeként valósult meg idén ötödik alkalommal, csakúgy, mint a nyári szakmai és nemzetközi táborok kitűnő példái annak, hogyan lehet újjáéleszteni az alvó hagyományokat a falusi turizmus fellendítésének érdekében.