A Felső-Bodrogköz ősi templomai

Királyhelmecen a római katolikus templommal szemben áll a zeneiskola. A 16. század végén a Perényi-vár köveiből itt épült meg a Nyári család kúriája.

Borsi

Borsiban, II. Rákóczi Ferenc születése helyén is van egy kisebb, román stílusban épült református templom. Bár külleme szerint ősi, valójában már csak az alapjai őrzik ősiségét, mivel egy 19. századbeli átépítés során teljesen lebontották és falait, az alapokat megtartva, újraemelték.

A Magyar Királyságban, tehát vidékünkön is, az építészeti stílusok kissé megkésve érvényesültek, öszszevetve Európa nyugati országaival. ĺgy a gótika is csak a 13. század végén, a 14. század elején jutott el hozzánk, és divatja áthúzódott néha még a 16. századra is.

Lelesz

Felső-Bodrogközben több gótikus eredetű templom található. Ezek közül eredetiségéből legtöbbet Lelesz római katolikus temploma és monostor kápolnája őrzött meg. A mai, közvetlenül az egykori rendház falához csatolt, gótikus jegyeket viselő templomot valamikor 1315 és 1366 között építtette II. Péter prépost. Ezt a templomot az 50 rőf magas toronnyal egy Budáról hozott építőmesterrel építtette meg, és így meghatározta máig jellemző vonásait. Mivel a gótikus, magas tornyú templom nyilvános célokat is szolgált, a régit kolostori kápolnává alakították át. Ekkor (a 14. század első felében) a kápolnát díszesen kifestették, kialakították oltára alatt a kriptát és szép, gótikus ablakokkal látták el. Nagyobb helyreállításról 1451-ből van tudomásunk, amikor IV. Balázs prépost a hajót faragott kövekkel újjáépíttette. A templomot 1558-ban tűzvész rongálta meg, de állapotát nem befolyásolta végzetesen. A szokásos karbantartásokon kívül a 18. századig nem történt lényegesebb átalakítás a templomon és a kápolnán sem, kivéve, hogy az utóbbi freskóit Szegedy Pál prépost (1588–1597) lemeszeltette. A templomot barokkos stílusban 1733 előtt felújították, ekkor készült el a ma is látható barokk faoltár, a templom mai belső berendezésének zöme, és barokkosították a tornyot is. A kolostori kápolna sem kerülte el az átépítést, amely elsősorban azt célozta, hogy formája idomuljon az időközben megépült második emelethez. Ezért befalazták a gótikus ablakokat föléjük újakat építettek, karzat létesült, megépült az új boltozat, és kialakult a kápolna mai körvonala. A templomon nagyobb belső felújítást 1892-ben, külsőt 1893-ban végeztek, és ekkor alakult ki mai képe. A ma is messziről látható, nagyméretű ősi templom lényeges elemei gótikus jegyeket viselnek, de belső felszerelésében a barokk ízlés uralkodik. Bár összeépítették az egykori kolostor épületével, merész falaival, kiemelkedő helyzetével, hatalmas tornyával uralkodik a Felső-Bodrogköz keleti részének panorámájában. A leleszi római katolikus templom mint a maga nemében a legnagyobb és ősi építészeti elemeket megőrző építmény, nemcsak vidékünk legértékesebb műemlékei közé tartozik, hanem jelentősége meghaladja az államhatárokat is. A kolostori kápolna nem volt ilyen szerencsés sorsú. A szerzetesek elűzése után az enyészetnek volt kitéve (pl. raktárként használták). Mivel vakolata több helyen lehullott, színes freskóinak egy része látható lett, és előbukkantak a 14., sőt 12. századi építészeti elemek is. Helytörténeti és építészettörténeti értéke indokolja mihamarabbi teljes helyreállítását.

Királyhelmec

Templom, mégpedig a Szentháromságnak szentelve, már a 14. század elején volt Királyhelmecen, amelyről a pápai tizedszedők több feljegyzése tanúskodik, említve még Miklós papját is. Tekintetbe véve a mai római katolikus templom egyértelműen gótikus eredetét, biztosak lehetünk abban, hogy már akkor is ott magasodott a későbbi mezőváros központjában. A reformáció előretörésekor, a 16. század közepén az itteni római katolikus közösség még tartotta magát egy ideig, a felekezeti váltás még 1628 előtt bizonyosan megtörtént. A kálvinista hitet nagy energiával pártoló Lorántffy Zsuzsanna is tevékenyen hozzájárult az immár református templom felújításához. Az ellenreformáció térnyerésével 1671-ben a római katolikusok visszaszerezték az ősi templomot. A kurucháborúk, majd II. Rákóczi Ferenc szabadságharca során Bodrogköz pusztult és elnéptelenedett. Ez súlyosan érintette a templomot is. Rákóczi tilalmával ellentétben 1703 körül a reformátusok, kihasználva a hadi helyzetet, viszszavették. A templom tetőzetét ugyan rendbe hozták, de 1718 tájékán megint leégett. 1719-ben a római katolikusok Tahy Károly Ferenc leleszi prépost személyes kezdeményezésére a romos templomot visszaszerezték, de csaknem negyven évig senki sem használta. 1751 és 1757 között hozatta rendbe Smrček Flórián leleszi jószágkormányzó. Ekkor épült meg a hajó barokk boltozata, és a torony is barokk toronysisakot kapott. Jelentékenyebb felújítások, amelyek kialakították a templom mai képét, 1896-ban, 1946-ban és az 1960-as években voltak.

A mai templom több építészeti korszakot ötvöz egybe. Legrégebbi a gótikus stílusú szentély, melynek falai és boltívei a Fő utca fölé magasodnak merész ívvel. A hajó boltozata barokk, és a 18. század közepén (1751–1757) épült. Kár, hogy a külső díszítőelemek a századunkban elvégzett karbantartások során megsemmisültek, mert ezzel az egykor díszes templom külleme szegényedett. Királyhelmec római katolikus temploma, tekintetbe véve korát, értékes építészeti elemeit és elhelyezkedését, környékünk legértékesebb műemlékeihez tartozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?