A dráguló energiaárak miatt már Királyhelmecen is hamarabb kapcsolják le a közmegvilágítást

A közmegvilágítást ezentúl egy órával hamarabb kapcsolják le
Királyhelmec |

A rohamosan dráguló energiaárak miatt már több hazai településen, újonnan a Bodrogköz központi városában, Királyhelmecen is változásokat hoztak a város energia-felhasználásában. A mintegy 8000 lakosú kisváros vezetése a spórolás érdekében ezentúl egy órával hamarabb kapcsolja le a közvilágítást.

Ahogy arról a királyhelmeci városi önkormányzat honlapján közzétett nyilatkozatban is beszámoltak, az energiaárak drasztikus emelkedése és az azokból eredő következmények sajnos őket sem kerülték el. „Ez ugyanúgy, mint a háztartásoknak, a közintézményeket fenntartó önkormányzatoknak is komoly problémákat okoz. Azt hiszem, elég beszédes adat a kialakult helyzetről, ha azt mondom, az áremelések után ugyanannál a szolgáltatónál ugyanazért az elfogyasztott villanyáramért a korábbi összegtől 80 ezer euróval kell többet fizetnie a városnak. Ez ellen a folyamat ellen mindössze annyit tehetünk, hogy megpróbálunk ott és úgy takarékoskodni, ahol és ahogy csak lehet. A közvilágítás esetében például a korábbinál egy órával később kapcsoljuk fel a lampákat, s az utcák és közterek világítását kb. egy órával korábban kapcsoljuk le. Az egyes szakaszok eltérő időben történő ki- és bekapcsolását a fényérzékeny alkonykapcsolók használata okozza” – olvasható a város közleményében. Bár az önkormányzat is tisztában van azzal, hogy a közmegvilágítás korábbi lekapcsolásával némi kellemetlenséget okoznak a lakosoknak, megéri cselekedni, ugyanis már ezzel az intézkedéssel legalább 18-20 százalékos megtakarítást érhetnek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?