Diószeg.
A csatlakozás jó döntés
Pomothy szerint Szlovákia jól döntött, hogy a csatlakozást választotta, mert hosszú távon ez mindenképpen előnyökkel jár. A jelenlegi 15 tagállamnak is lesz ebből előnye, hiszen további 10 ország csatlakozása hatalmas új piacot jelent. Berényi tévesnek tartja azokat a véleményeket, melyek szerint a csatlakozás után hatalmas árrobbanástól kell tartanunk, hiszen az alapvető szükségleti cikkek ára már most olyan szinten van, mint Nyugat-Európában. Ha Szlovákia kívül maradna az EU-n, a külügyi államtitkár szerint képtelen lenne megküzdeni egy sor problémával. Amint például a technikai fejlődésnek sem lehet határokat szabni, a nemzetközi bűnözés és terrorizmus sem kerüli el a kívül maradó államokat.
A fórumon a külföldi beruházások szerepe is szóba került. Szabó Antal, Diószeg polgármestere elmondta, a városban a munkanélküliségi arány 18 százalékról nyolc százalékra csökkent, ami elsősorban a külföldi beruházásoknak köszönhető. Egy hallgató az iránt érdeklődött, milyen lehetőségei lesznek a főiskolát, egyetemet végzett, ám gyakorlattal nem rendelkező szlovákiai fiataloknak az elhelyezkedésre a Unióban. Berényi megemlítette, hogy Brüsszel már most is megpályázhatott eurohivatalnoki állásokat, s még sok hasonló lehetőség kínálkozik, hiszen nemcsak külföldi hivatalokban lehet munkát találni, hanem uniós intézmények is jönnek Szlovákiába. Pomothy a gazdasági tárca több olyan intézményét is felsorolta, amelyek az uniós csatlakozás után az információk fontos közvetítői lesznek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.