A csapból is bor folyt Kisgéresben

LECZO ZOLTÁNKisgéres.

LECZO ZOLTÁN

Kisgéres. A Királyhelmec tőszomszédságában található községben a napokban befejeződött a helyi borudvar építése, az átadóünnepségen a település központjában található borkutat is felavatták.

Furik Csaba, Kisgéres polgármestere lapunknak elmondta, a magyarországi Hercegkúttal együttműködve még 2011-ben készítettek pályázatot, mellyel a Magyar–Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 címmel meghirdetett projektből a két falu borturizmusának fejlesztésével kapcsolatos beruházások elvégzéséhez kértek és kaptak összesen 1 320 048 euró támogatást. Az Élő Hagyományok – Közös Értékek, a hercegkúti és kisgéresi pincesorok turisztikai vonzerő és infrastruktúra fejlesztése címet viselő projekt keretében a bodrogközi faluban 576 098 euró összköltségű fejlesztés valósult meg. Kisgéresben a tavaly májusban elkezdett építési munkálatok során egyebek mellett átépítették a határőrség egykori kaszárnyáját, amely 2010-ben került a község tulajdonába. A közösségi házzá átalakított épületre új tetőszerkezet került, a külső falakat hőszigetelték, a belső terekben új szociális helyiségeket, információs irodát, tálalót, számítógépekkel jól felszerelt közösségi termet, két apartmant és egy 35–40 fő befogadására alkalmas multifunkciós tárgyalótermet is kialakítottak. Az udvaron filagória, kerti kandalló, új parkolóhelyek és új vízelvezetők készültek, valamint 900 méternyi új járdaszakasz épült, mely a közösségi háztól a falu központjában található borkútig vezet.

A borkutat Ferencz György nagykaposi szobrászművész készíti el, a polgármester tájékoztatása szerint a jövőben ezt – előzetes egyeztetést követően – akár magánszemélyek is használhatják, de nagyobb rendezvényeken, valamint a jeles ünnepeken a csapból helyi borok folynak. A vidéki turizmus fejlesztése céljával Kisgéresben már eddig is több beruházást valósítottak meg: a pincesor környékén pályázati pénzekből felújították a közvilágítást, egy országos vállalat támogatásával a vezetékeket a földbe helyezték, az elmúlt hat évben újborkóstolót rendeztek, melyen legutóbb 170 bormintát rangsoroltak, májusban megszervezték a nyitott pincék napját, a híres pincesor melletti szabadtéri színpad pedig a hét végén a Csemadok által rendezett 18. Bodrogközi Kulturális Fesztiválnak adott otthont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?