A civilek segítségére is szükség van

Komárom. „A jelenlegi parlamenti viszonyok között egy ellenzéki politikus nemigen könyvelhet el látványos sikereket. A kormánypárti többség minden indítványunkat lesöpri az asztalról, függetlenül annak tartalmáról.

Komárom. „A jelenlegi parlamenti viszonyok között egy ellenzéki politikus nemigen könyvelhet el látványos sikereket. A kormánypárti többség minden indítványunkat lesöpri az asztalról, függetlenül annak tartalmáról. Ilyen helyzetben talán egyedüli lehetőségként az interpellációk maradnak a számunkra, amely keretében nyilvánosan felhívhatjuk a figyelmet egy-egy problémára és írásbeli válaszokat kapunk kér?déseinkre” – számolt be elmúlt féléves parlamenti munkájáról a sajtó képviselői előtt Andruskó Imre MKP-s képviselő. Mint megjegyezte, ő ezt a lehetőséget igyekszik maradéktalanul kihasználni, és szakterületéből kifolyólag elsősorban az oktatási miniszterhez intézte kérdéseit. A tárcavezetőt mindenekelőtt a nemzetiségi főosztály megszüntetése, a magyar helységnevek tankönyvekben való használatának tiltása, a nemzetiségi oktatás új koncepciója, valamint a 2008-as költségvetésben a közoktatásra szánt tervezett kiadások miatt vonta kérdőre. „A kérdéseimre adott válaszokat egy esetben sem tudtam elfogadni, a konkrétumokat megkerülő mellébeszélésnek tartottam azokat, ám a kormánypárti többség így is mindig rábólintott az interpellációkra adott válaszokra” – mondta a képviselő. Rendkívüli pozitívumként értékelte viszont, hogy a hazai magyar polgári szervezetek is felemelték szavukat ezekben a fontos kérdésekben, a magyarországi politikusok is figyelemmel kísérik a történéseket, és például a helységnevek használata esetében egyelőre visszakozásra kényszerítették a minisztert. „Napjainkban megint fontos szerep hárul a civil szektorra, és ha kell, akár a polgári engedetlenség formájával is élnie kell közösségünknek, ahogyan annak idején az egynyelvű bizonyítványok bevezetése ellen is felléptünk” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón Andruskó Imre bemutatta új asszisztensét is, Horváth Violát Sagát István váltja; másik asszisztense, Fonód Tibor továbbra is betölti eddigi posztját. A képviselő irodája Komáromban, a Csapó utcában található, személyesen minden hónap első hétfőjén 15 és 18 óra között fogadja az ügyfeleket. A többi napon az asszisz?tensek hallgatják meg a polgárok panaszait, észrevételeit. Megtudtuk: többségük inkább helyi jelle?gű problémákkal fordul az irodához, kihasználva, hogy Andruskó városi képviselő is egyben. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?