A bíróság dönt a polgármester vizsgálati fogságba helyezéséről

<p>Galánta. Rendőrségi fogdában volt Peter Paška, Galánta polgármestere. A Galántai Járásbíróság ma délelőttig dönt a polgármester vizsgálati fogságba helyezéséről.</p>

BARTALOS ÉVA

Michal Slivka, az Országos Rendőrkapitányság szóvivője a folyamatban levő nyomozásra hivatkozva nem adott bővebb tájékoztatást a neogótikus kastély felújításával kapcsolatos közbeszerzési pályázat ügyében indított nyomozásról. A szóvivő újra megerősítette, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) októberben kezdett nyomozást közbeszerzési eljárás során elkövetett visszaélés ügyében. „A nyomozó négy személyt gyanúsít visszaéléssel. Megerősíthetjük, hogy egyikük kedden gyanúsítottként jelent meg a kihallgatáson, őrizetbe vették és rendőrségi fogdában volt. Fogva tartásáról még nem született döntés” – nyilatkozta lapunknak Slivka. Mojmír Huna, a Nagyszombati Kerületi Ügyészség szóvivője a TASR hírügynökségnek elmondta, a Galántai Járásbíróság bírója tanulmányozza az ügy iratait, ő hivatott dönteni a vizsgálati fogság elrendeléséről. Lapzátakor még folyt a tárgyalás.

A NAKA Korrupcióellenes Egysége múlt kedden tartott razziát a galántai városi hivatalban, lefoglalták a kastély északi és délkeleti tornyának, valamint déli szárnyának rekonstrukciójával kapcsolatos közbeszerzés iratait. Lucia Galambošovát, a hivatalvezető helyettesét a közbeszerzési eljárás részleteiről és Paška hollétéről kérdeztük, e-mailben feltett kérdéseinkre lapzártáig nem érkezett válasz. A városi képviselők egy csoportja tegnap leadta a soron kívüli testületi ülés összehívásához szükséges képviselői aláírásokat a városi hivatalban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?