A betegeken spórolnak a nyitrai kórházban

Az Ineko gazdaságkutató intézet szerint a gazdasági mutatók alapján a nyitrai kórház a legjobb az országban.

Az Ineko gazdaságkutató intézet szerint a gazdasági mutatók alapján a nyitrai kórház a legjobb az országban. Az alkalmazottak szerint ennek nagy ára van: a vezetőség az alkalmazottakon és a betegeken spórol.

Nyitra

Egy hete az ügyészség is vizsgálódik az intézményben folytatott közbeszerzési eljárások, az orvosok bérezése és túlórái, valamint az aneszteziológusok hiánya kapcsán.

Műtőasztal túlsúlyosoknak

A vádhatóság névtelen beadvány alapján indított eljárást. A feladó bírálja a műtőasztalok 2013-as beszerzését, amikor felmerült a gyanú, hogy a feltételeket egy adott céghez igazították. Megemlíti az egészségügyi dokumentáció „kifehérítését” annak az újszülöttnek az esetében, akit félrekezeltek, majd a téves diagnózist és gyógyszeradagolást a beteglapján kitörölték. Jozef Valocký mindezt lezárt ügynek tekinti, de a vádhatóság nem egészen. A műtőasztalok ügyét átadta a rendőrségnek, most az vizsgálja, úgy állapították-e meg a feltételeket, hogy csak egy adott cég nyerhessen. Erre erős a gyanú, mert a kórház 500 kilós teherbírású asztalokat vásárolt, holott az ott műtött legnehezebb beteg 177 kilós volt. Ilyen teherbírású asztalokat eleve csak egy cég, a Braun Medical gyárt, ezért merült fel az ügy kapcsán a korrupció gyanúja, de a közbeszerzési hivatal mindent rendben talált. Hogy a rendőrség is mindent rendben talál-e, az majd kiderül, de Valocký, aki egyben a Smer parlamenti képviselője is, a kórház elleni bírálatokat rágalomhadjáratnak tartja. Szerinte a közbeszerzéssel minden rendben volt, ilyen műtőasztalokat több cég is szállít. A cégek nevét azonban nem árulta el, és Peter Visolajský az Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint nincsenek is ilyenek, mert igény sincs ilyen műtőasztalokra.

Távoznak az orvosok

A ügyészségnek címzett levél feladója megemlítette azt is, hogy az igazgató állami pénzen lakosztályt alakított ki magának a kórház épületében, ahol akkor tartózkodik, amikor nem a horvátországi apartmanjában tölti az időt. Valocký szerint ez sem igaz, a kórházban csak az irodáját újíttatta fel 38 ezer euróért és a zuhanyzót egyszer sem használta. Tény, hogy az igazgatói irodába újabban csak csengetés után lehet bejutni, de Valocký szerint ez biztonsági okokból elengedhetetlen.

A beadvány legsúlyosabb része az orvosok bérezésével foglalkozik, felhívja a hatóság figyelmét arra, hogy a kórház nem fizet a túlórákért, és a mozgóbéralapból finanszírozza az alapfizetéseket. „A bérek valorizációjánál az érvényes jogszabályok szerint járunk el, ami csak idén 16 ezer eurójába került a kórháznak. Emellett sebészeti ügyeletet nyitottunk, és nemsokára az onkológiai osztályon is megnyitjuk a citosztatikus gyógykezelési részleget, ez mind pénzbe kerül” – válaszolt a vádakra Valocký, akinek meggyőződése, hogy egy kórház a jelenlegi feltételek mellett is működhet gazdaságosan, sőt nyereségesen. Azt, hogy mindez csak a személyzet és a betegek kárára lehetséges, kizártnak tartja, annak ellenére, hogy az országban egyetlen kórházból sem távozott annyi orvos, mint a nyitraiból.

A miniszter megoldást ígér

Az utóbbi hónapokban főleg az aneszteziológusok hiánya érzékelhető, a 21 altatóorvos közül csupán tizenegynek van meg a szakvizsgája, 5 pedig csak szerződés alapján dolgozik. A szakorvosok közül egy aneszteziológus december elsejével távozik, nyolcan pedig nem vállalnak ügyeletet. „Félő, hogy decembertől nem lesz kinek elaltatni a sürgős műtétre szoruló betegeket. Ezek többnyire súlyos sérülések, amelyeknél tapasztalt szakemberre, nem pedig szakvizsga nélküli kezdőre van szükség. A távozó orvosokkal az igazgató nem is találkozott, meg sem kérdezte, miért mennek el, pedig jól tudja, hogy nehéz lesz találni a helyükre valakit” – mondta Peter Visolajský, az Orvosok Szakszervezetének elnöke, a nyitrai kórház gyermekorvosa. A kórházigazgató szerint azonban túloz, nyolc év alatt, amióta ő vezeti az intézményt, 170 orvos távozott a nyitrai kórházból és 220-at vettek fel. Azt, hogy több tapasztalt szakorvos ment el és frissen végzetteket vettek fel, akiknek fizetni sem kell annyit, már nem említi. „A legnagyobb gond az, hogy egyhavi szakmai gyakorlattal ezek a kezdő orvosok már altatnak, ami komoly kockázattal jár. Egyre több beteg végzi a műtétek után az intenzív osztályon, vagy tovább tart az ébresztésük, ami megengedhetetlen. Ami most a nyitrai kórházban folyik az olyan, mintha valakinek egyhetes gépkocsivezetői tanfolyam után azt mondanák, hogy egyedül is vezethet és veszélyeztetheti a többi közlekedő életét” – mondja Ľubomír Ševčík megyei tisztiorvos. Az altatóorvosok hiánya miatt kialakult helyzet kapcsán már figyelmeztető levelet is írt a kórházigazgatónak, amelyben kilátásba helyezte, hogy megvonja az aneszteziológiai osztály működési engedélyét. Tomáš Drucker egészségügyi miniszter személyesen találkozott a kórházban dolgozó orvosokkal, és megoldást ígért. Hogy az Valocký leváltása lesz, vagy újra katonaorvosokat küldenek-e a nyitrai kórházba, mint ahogy évekkel ezelőtt, ugyancsak az aneszteziológusok hiánya miatt már megtörtént, decemberben kiderül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?