74 ezer euróba került az útfelújítás Párkányban

74 ezer euróba került az útfelújítás Párkányban
Párkány |

<p>Párkány önkormányzata tavaly decemberben rendkívüli testületi ülésen hagyta jóvá a város idei költségvetését és az ezzel kapcsolatos beruházási tervet. Néhány munkát azóta elvégeztek.</p>

A tervet az önkormányzati képviselők az előterjesztett formában fogadták el, a Szent Imre tér felújításához szükséges projektdokumentáció kidolgozására szánt 12 ezer eurós tétellel kiegészítve. A beruházási terv része volt a Renner-öbölhöz közeli garázsokhoz vezető út rekonstrukciója. A testület erre a célra 70 ezer eurót szavazott meg. Az út felújítását a napokban befejezték. Az aszfaltburkolat 550 négyzetméteren újult meg.

„A felújítás során az eredeti útszakasz alsó rétegét teljesen felmarták és új burkolattal helyettesítették. A felújítás részeként megoldották a csapadékelvezetést is. Megújult a hulladéktárolók alatti 60 négyzetméteres felület is. A garázsok tőszomszédságában húzódó zónát a tulajdonosok saját költségükön újíttatták fel. A várost terhelő beruházási költségek teljes összege 74 670 euró volt” – közölte a városi hivatal.

Az idei évre elfogadott beruházási tervben szerepelt egyebek mellett a párkányi Ady utca forgalmi rendjének megváltoztatásával kapcsolatos projektdokumentáció kidolgozása (1800 eurós költséggel), a Mária Valéria hidat és a Sétálóutcát összekötő kerékpárút projektdokumentációja (1700 euró), a Sobiesky utca 2–8 közé eső járdafelület és a Duna-sétányt és az Aqurio bevásárlóközpontot összekötő Fő utca 35–55 közé eső járdarész felújításának projektdokumentációja (1900, illetve 2000 euró). Továbbá az esővízelvezetés projektdokumentációja a Convertis cégnél (1600 euró), projektdokumentáció parkolóhelyek kialakítására a Bartók utcában és a Teraszok I. lakótelepen (1900 euró), a szabadidőközpont hőszigetelésének projektdokumentációja (12 ezer euró), a Hídőrház felújításának projektdokumentációja (9 ezer euró) és Nánai út járdáinak projektdokumentációja (15 500 euró) is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?